Még több F1
Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson
A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra
Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők
Népszerű cikkek
Antonelli Miamiban is pole pozícióban; Verstappen az első rajtsorba repítette a Red Bullt
Bortoletót kizárták a miami sprintversenyről – hivatalos
Az FIA esőveszélyt hirdetett Miamiban, előrébb hozhatják a verseny rajtját

F1
2013.11.24. 21:48
F1: az összes pilóta nyilatkozata a Brazil Nagydíj után
Sebastian Vettel a Formula–1-es mezőnyből egyedüliként sajnálja, hogy véget ért a 2013-as szezon, míg Fernando Alonso elmondta, karácsonyig nem lesz megállás, sajtóeseményeken, partikon és szimulátoros gyakorlásokon kell részt vennie, utóbbi elengedhetetlen ahhoz, hogy a Ferrari jövőre előrébb lépjen. Mark Webber büszke az utolsó versenyére, míg Felipe Massa nem érti a sportfelügyelőket, akik elvették az esélyét arra, hogy a dobogón búcsúzzon a Ferraritól – Alonso ugyanis átadta volna neki a 3. helyet a hajrában.

F1
2013.11.24. 19:12
F1: Szomorú vagyok, hogy vége lett a szezonnak - Vettel
Sebastian Vettel nyerte meg a Brazíliai Nagydíjat, így beállította Alberto Ascari és Michael Schumacher rekordját is. A verseny után a négyszeres világbajnok természetesen megdicsérte az autóját, és elárulta azt is, hogy milyen volt a viszonya Mark Webberrel csapattársként.

F1
2013.11.24. 16:50
F1: Brazil GP, az idény utolsó futama élőben az NSO-n!
Azok után, hogy pénteken és szombaton is kizárólag vizes aszfalton, esőben száguldottak a pilóták az idényzáró Brazil Nagydíjon, vasárnap szárazzá vált az idő. A felhők nem tűntek el, borult maradt az idő, de az eső elmaradt, így száraz pályán kezdődik a verseny, amelyen azonban bármikor eleredhet az eső. Sebastian Vettel zsinórban a kilencedik győzelmére tör a V8-as motorok utolsó versenyén, amelyen Mark Webber is biztosan elbúcsúzik a mezőnytől.

F1
2013.11.24. 15:30
F1: Webbert meghatotta a versenyzőtársak szép gesztusa
Mark Webber megpróbál nem foglalkozni azzal, hogy a Brazil Nagydíj lesz pályafutása utolsó Formula–1-es versenye, és bár az emiatt kapott nagy figyelem a terhére van, az azért meghatotta, hogy a szokásos pilótaértekezleten a versenyzőtársak megtapsolták.

F1
2013.11.24. 11:39
F1: Én is világbajnok lennék a Red Bull-lal - Maldonado
Magabiztosan beszélt a jövőjéről a Brazil Nagydíjon a Williams-istállótól távozó Pastor Maldonado, a tavalyi Spanyol Nagydíj győztese, aki jövőre – nagyrészt évi 40 millió dolláros szponzori hátterének köszönhetően – a Lotusnál vagy a Saubernél köthet ki. A venezuelai szerint nem a pénze tartja az F1-ben.

F1
2013.11.23. 21:13
F1: az összes pilóta nyilatkozata a brazíliai időmérő után
Sebastian Vettelt és Nico Rosberget is meglepte, hogy hat tizedmásodperc választotta el őket az első és a második helyen, de a Mercedes pilótája elárulta, túl korán elhasználta a KERS-ét, így nem maradt a célegyenesre a kigyorsításra. Fernando Alonso kisebb hibát követett el, ezzel maradt le a második rajthelyről, de versenymérnöke biztosította, hogy neki nem kell bocsánatot kérnie. Lewis Hamilton a McLarennel magabiztosabb volt vizes pályán. Felipe Massa kicsit csalódott a 9. rajthellyel, de a lényeg úgyis a verseny lesz.

F1
2013.11.23. 18:42
F1: Vettel indul az élről az idényzáró Brazil Nagydíjon
Sebastian Vettel zárta az élen az idényzáró Brazil Nagydíj esős időmérő edzését, így a pole pozícióból indulhat a vasárnap magyar idő szerint 17 órakor rajtoló futamon. A második helyen Nico Rosberg, a harmadikon Fernando Alonso zárt. Az edzés utolsó szakasza a nagy eső miatt 40 perces csúszással kezdődött. A második etap végén Sergio Pérez összetörte McLarenjét.
689
/
1255































