„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.11.06. 09:23
null
Hamilton nem bánta meg, amit mondott, újra élesen kritizálta Leclerc-t (Fotó: AFP)
A Ferrari brit versenyzője, Lewis Hamilton a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtónapján is élesen bírálta Charles Leclerc-t, és kijelentette, a monacói keményebben bánik a csapattársaival, mint más ellenfeleivel.

Noha Andrea Kimi Antonelli történelmi bajnokavatása volt a fő történetszál múlt hétvégén, a Ferrari házon belüli viszálya is bőven szolgáltatott beszédtémát, és ez nem változott a Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtónapján sem. Charles Leclerc távollétében csak Lewis Hamilton állt a sajtó rendelkezésére, aki természetesen sok kérdést kapott a történtek után. A hétszeres világbajnok már múlt vasárnap sem kímélte a csapattársát, és kijelentette, a monacói nem tartotta szem előtt a csapatérdeket, valamint kritizálta a hozzáállását is. Hamilton kifejtette, Leclerc azt az elvet követi, hogy vagy ő nyer, vagy egyikük sem, és ez már korábban is igaz volt rá. 

A brit a brazíliai médianapon is kitartott a véleménye mellett, és amikor arról kérdezték, hogy szerinte Leclerc keményebb-e vele, mint más ellenfelekkel, egyetértett. „Igen. Én is így látom. Szingapúrban teljesen belül volt Max (Verstappen) mellett az első kanyarhoz érve, átvehette volna a vezetést, mégis visszavett. Egyértelműen más volt. De ha megnézzük a korábbi csapattársakat, Sebastiannal (Vettel) is ugyanez volt a helyzet, és Carlosszal is.”

„Természetesen frusztrált voltam, igazából még mindig az vagyok. Beszélgetésekre van szükség, és ezeket meg is fogjuk ejteni, amint lesz rá alkalom” –  utalt arra, hogy egyelőre vasárnap óta nem igazán volt idő arra, hogy az érintett felek megtárgyalják a történteket, hiszen a csapatfőnök Frédéric Vasseur hazautazott Európába, míg Leclerc Monaco felé vette az irányt, hogy jelen lehessen gyermeke születésénél, és csak pénteken érkezik meg a helyszínre. 

F1
2026.11.04. 14:17

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

A Ferrarinál Dino Beganovic kap lehetőséget.

 

„Lehetőségünk volt, hogy győzelmet szerezzünk a csapatnak. A Ferrari elképesztően dolgozott az idei fejlesztésekért, és szerintem fantasztikus munkát végzett. Az elmúlt három-négy versenyen több pontot szereztünk, mint bármelyik másik csapat. Könnyen kettős sikert érhettünk volna el, szóval mindenképpen dolgoznunk kell azon, hogy ilyesmi ne forduljon elő újra.”

Hamiltont kritizálták azért, hogy nyíltan kijelentette, Leclerc szigorúbb büntetést érdemelt volna, a versenyző jelezte, nem fog csendben maradni a jövőben sem. „Nem fognak  elhallgattatni. Nem igazán érdekel, hogyan éreznek mások az általam elmondottak iránt. Mindig nyíltan vállalom az érzéseimet, mindig kimondom, amit az adott pillanatban gondolok. Láttam, hogy valaki azt állította, előre eltervezetten mondom, amiket mondok. Azonban amikor versenyzel, a pulzusod százhetven körül van, és kétszáz mérföld/órával száguldasz, nincs időd megfontolni, mit mondasz, vagy azon gondolkodni, mit ír majd róla a  sajtó. Egyszerűen nem ezen jár az eszed.”

„Persze néha előfordul, hogy mondasz valamit, amit később esetleg megbánsz, de én nem bántam meg, és soha nem fogok bocsánatot kérni azért, mert hű vagyok magamhoz és őszinte. Nem fogom hagyni, hogy elhallgattassanak. Engem még soha nem hallgattattak el. A csapat részéről senki nem kért arra, hogy ne mondjak ki valamit, ez egyszerűen így megy.”

Hamilton szerint a jövőre nézve is fontos, hogy most leüljenek beszélni, ugyanakkor úgy véli, több egyeztetésre is szükség lesz. „Nem gondolom, hogy egyetlen megbeszélésen mindent el tudunk simítani, de fontos, hogy sort kerítsünk rá. Amit most felépítünk, az teremti meg a megfelelő alapokat a következő évre. Bizonyos szempontból örülök, hogy átestünk ezen. Természetesen jobban örültem volna, ha nyerünk, és kettős győzelmet aratunk, de ebből is tanulhatunk, és csak erősebbé válhatunk.”

„Rengetegen dolgoznak rendkívül keményen a gyárban, ezért dicsérem őket olyan gyakran. Mindig igyekszem kimutatni, mennyire nagyra értékelem a munkájukat, és mindent megteszek azért, hogy előremozdítsam a csapatot. Úgy érzem, nekem is jelentős szerepem van abban, hogy ma ott tartunk, ahol – és ez pozitívum.”

6. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés16.30–17.30
2. szabadedzés20.00–21.00
NOVEMBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés15.30–16.30
Időmérő19.00–20.00
NOVEMBER 8., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 21., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 29., 17.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabidecember 6. 14.00


 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
17 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03