
Kézilabda
4 órája
Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre
Bánhidi Bence és Máthé Dominik újra tagja a húsz főt tartalmazó névsornak.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2012.01.15. 22:08
Macedón és cseh bravúrral indult a kézi Eb
A házigazda szerbek könnyedén verték meg a lengyeleket, Dánia öt góllal nyert Szlovákia ellen.

Kézilabda
2012.01.15. 22:08
Férfi kézilabda Eb: Vadkerti, Tatai és Szöllősi marad le a nyitányról
Vasárnap este Mocsai Lajos szövetségi kapitány kijelölte a 15 játékosból álló magyar keretet, amelynek tagjai pályára léphetnek Oroszország ellen hétfőn a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon.

Kézilabda
2012.01.15. 21:51
Férfi kézilabda Eb: Szlovákia nem adta meg könnyen magát Dániának
A szlovák válogatott az utolsó percekig nyílttá tudta tenni a Dánia elleni mérkőzését, ám végül 30–25-re kikapott a Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitó napján.

Kézilabda
2012.01.15. 21:03
Férfi kézilabda Eb: a macedónok pontot raboltak a svéd válogatottól
Macedónia meglepetésre 26–26-os döntetlent játszott Svédországgal a Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitó napján.

Kézilabda
2012.01.15. 19:43
Férfi kézilabda Eb: a szerbek meggyőző teljesítménnyel nyitottak
A házigazda szerb válogatott végig vezetve 22–18-as győzelmet aratott a lengyelek ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitó napján.

Kézilabda
2012.01.15. 19:26
Női kézilabda NB I: a Győr tíz góllal győzött a Siófok ellen
A címvédő Győri ETO a papírformának megfelelően sima, 30–20-as győzelmet aratott a Siófok ellen hazai pályán, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a női kézilabda NB I tabelláját.

Kézilabda
2012.01.15. 18:49
Férfi kézilabda Eb: kezdésnek cseh győzelem a németek ellen
A cseh válogatott 27–24-re nyert a németek ellen a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén.

Kézilabda
2012.01.15. 17:10
Női kézilabda NB I: az FTC hét góllal tudott nyerni Fehérváron
A Siófok sokáig jól tartotta magát Győrben, végül tíz góllal kapott ki.

Kézilabda
2012.01.15. 14:29
Zubai Szabolcs vírus után már meccslázban
Másodszor edzett Újvidéken, de először a csoportmérkőzéseinknek otthont adó Spens Arenában a Mocsai-csapat.

Kézilabda
2012.01.15. 14:06
Kézilabda: először edzett az újvidéki Spens Arénában a Mocsai-csapat
Letudta második edzését az újvidéki helyszínen a számunkra hétfőn kezdődő szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságra finomhangoló magyar válogatott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese – ellentétben a szombattal – vasárnap déltől már a csoportkör küzdelmeinek otthont adó Spens Arenával ismerkedhetett meg testközelből. A másfél órás gyakorláson minden játékosunk egészségesen vehetett részt. A ma délutáni programban legjobbjainkra ebéd, csendes pihenő, videózás vár – főszerepben első ellenfelünkkel, az oroszokkal –, mielőtt a szakmai stáb az esti technikai megbeszélésén kihirdeti a holnapi keretet.

Kézilabda
2012.01.15. 13:04
Férfi kézilabda Eb: lengyel-szerb rangadó az első napi menüben
Elrajtol a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokság, ahol az első napon a házigazda válogatott a lengyelekkel mérkőzik meg Belgrádban. Mint ismert, a mieink hétfőn kezdik meg szereplésüket az újvidéki csoportban, Oroszország ellen. A 15 vagy 16 tagú csapatkijelölésre a ma esti technikai értekezlet előtt kerül sor.

Kézilabda
2012.01.15. 10:19
Férfi kézilabda: Lékai túl a műtéten, hat hét lehet a visszatérés
Balszerencsés Lékai Máté, a Pick-Szeged kézilabdacsapatának válogatott irányítója, aki sérülése miatt nem utazhatott el az Eb-re. A játékos térde nem javult, ezért meg kellett műteni, a visszatérése pedig hat hét múlva várható.

Kézilabda
2012.01.15. 09:01
Videó: férfi kéziseink nem csak egy sikerért utaznak az Eb-re, hanem...
A vasárnap kezdődő férfi kézilabda Európa-bajnokság előtt az NSO Tv megkérdezte a magyar válogatott játékosait, mit várnak a szerbiai kontinenstornától, illetve milyen esélyeket látnak a „halálcsoportban", melyben a francia, a spanyol és az orosz csapat lesz az ellenfelük.

Kézilabda
2012.01.14. 23:02
Férfi kézilabda: megérkezett a Mocsai-csapat az Eb helyszínére
Szombat délután megérkezett a magyar férfi kézilabda-válogatott Újvidékre, a 2012-es Eb C-csoportjának helyszínére. Az esti órákban Mocsai Lajos bő másfél órás edzést tartott a válogatottnak az újvidéki edzőcsarnokban – a mérkőzések helyszínét egyelőre csak szemrevételezni tudta az együttes és a szakmai stáb, hiszen minden csapatnak egy-egy tréninget engedélyeztek a szervezők a mintegy hat, hat és fél ezer embert befogadó arénában, így Ilyésék vasárnap gyakorolhatnak a meccsek helyszínén.

Kézilabda
2012.01.14. 20:18
Az Érd nagy csatában nyert a Veszprém elleni rangadón
A Vác és a Dunaújváros magabiztosan győzött, míg a Békéscsaba szoros meccsen bizonyult jobbnak.

Kézilabda
2012.01.14. 19:56
Női kézilabda NB I: az Érd nyerte a rangadót; egygólos csabai siker
Az Érd nyerte meg a női kézilabda NB I 14. fordulójának rangadóját, miután 13–13-s félidő után 28–24-re legyőzte hazai pályán a Veszprémet. A Békéscsaba egy góllal bizonyult jobbnak a Szekszárdnál, míg a Dunaújváros magabiztosan verte meg a DVSC-t.
1896
/
2785
















