
Kézilabda
17 perce
Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete
Az északi válogatott újoncot avathat márciusban Tatabányán.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2012.01.05. 11:59
Férfi kézilabda: juniorválogatott beállóst is kölcsönvett az Orosháza
Újabb két játékos érkezett az Orosháza NB I-es férfi kézilabdacsapatához.

Kézilabda
2012.01.05. 11:42
Férfi kézilabda Eb: csak a magyarokkal hangolnak a németek
A német férfi kézilabda-válogatott csak a két, magyarok elleni hétvégi mérkőzéssel készül a jövő vasárnap kezdődő szerbiai Európa-bajnokságra.

Kézilabda
2012.01.05. 09:18
Videó: Előbb utazunk az Eb-re a még jobb ráhangolódás miatt - Mocsai
A Szlovákia elleni siker után Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya előretekintett az Eb-re a NSO Tv kérésére.

Kézilabda
2012.01.04. 23:27
Videó: Nagyon jól játszott a csapat, de a különbség túlzás - Ilyés
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos, 33–24-es győzelmet aratott Veszprémben Szlovákia ellen felkészülési mérkőzésen. A meccs után Katzirz Dávid és Illyés Ferenc értékelt az NSO Tv-nek.

Kézilabda
2012.01.04. 19:54
Az Eb-re készülő Mocsai-csapat lelépte Szlovákiát
Mindkét félidőben visszafogottan kezdtünk, de aztán jó védekezésből kiindulva gólerősen támadtunk. Magyarország–Szlovákia 33–24

Kézilabda
2012.01.04. 19:44
Férfi kézilabda: az Eb-re készülő Mocsai-csapat lelépte Szlovákiát
Felkészülési mérkőzésen a januári, szerbiai Európa-bajnokságra hangoló magyar férfi kézilabda-válogatott Veszprémben kilenc góllal nyert Szlovákia ellen. Csapatunk az első és a második félidőt is visszafogottan kezdte, de aztán jó védekezésből kiindulva gólerősen támadott.

Kézilabda
2012.01.04. 18:36
Férfi kézilabda: Sterbik elhagyta a kórházat, tíz nap múlva edzhet
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, ahová szívritmuszavara miatt kellett bemennie, és ahol kisebb műtéti beavatkozáson esett át. A vajdasági kapus – az Atlético Madrid és a spanyol válogatott kulcsembere – kihagyni kényszerül a januári, szerbiai Európa-bajnokságot, de az edzéseket tíz nap múlva elkezdheti.

Kézilabda
2012.01.04. 13:14
Böhn tudja, mi kell ahhoz, hogy egy csapat a csúcsra érjen
A Győr edzője meg van róla győződve, hogy sokkal jobb fizikai állapotba kell kerülniük a válogatottaknak.

Kézilabda
2012.01.03. 19:48
Női kézi MK: a Győri ETO 12 gólos sikerrel jutott nyolc közé az Érd ellen
A női kézilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a címvédő Győri Audi ETO KC 19–14-es félidő után 40–28-ra győzött az Érd vendégeként. A kisalföldiek nehezen lendültek bele, ám az első félidő második felében magukhoz ragadták a kezdeményezést, a folytatásban pedig már nem lehetett kérdéses, melyik együttes jut tovább a nyolc közé.

Kézilabda
2012.01.03. 12:54
Női kézilabda: már építkezik a DVSC, Karnik Szabina érkezett
Erősít a tavaly év végén megfogyatkozó DVSC női kézilabdacsapata, amely szerződtette a klubnál játszó Bohus-Karnik Mercédesz testvérét, Karnik Szabinát.

Kézilabda
2012.01.03. 11:22
Női kézi: a visszatérő Vérten BL-serlegre vágyik, a jövőjéről még nem beszél
A Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának szélsője, Vérten Orsolya hosszú sérülése után egészségesnek érzi magát, és a mai kupameccsen már szeretne pályára lépni.

Kézilabda
2012.01.03. 10:00
Női kézilabda: új év, új edző a sereghajtó Kiskunhalasnál
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kiskunhalas edzőt váltott: a csapatot eddig irányító Varga József helyét Dankó Ervin veszi át.

Kézilabda
2012.01.03. 07:04
Női kézilabda: Leposava az idény végéig a Békéscsaba játékosa lesz
A Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapata megállapodott Leposava Glusicával, így az átlövő 2011. december 31-én lejárt szerződését a felek a 2011–2012-es bajnoki idény végéig meghosszabbították.

Kézilabda
2012.01.02. 23:03
Mocsai Lajos lapot kér - tizenkilencre
A kapitány „bővített” szűk kerettel utazna a két hét múlva kezdődő Európa-bajnokságra.

Kézilabda
2012.01.02. 11:53
Női kézilabda: Herr Anita tavasztól a Siófokban folytathatja pályafutását
Herr Anita a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófokban folytathatja pályafutását azok után, hogy előző klubja csődöt jelentett, a jelenleg sérüléssel bajlódó átlövő azonban legkorábban februárban léphet pályára tétmérkőzésen.

Kézilabda
2012.01.02. 11:06
Férfi kézilabda: újra együtt a még 21 fős Eb-keret, Laluska külön edz
Mocsai Lajos szövetségi kapitány alakulata Veszprémben napi két edzéssel folytatja a munkát.
1901
/
2785
















