
Kézilabda
4 órája
Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele
Továbbjutás esetén az elődöntőben a bosnyák RK Izvidac vagy a cseh Baník Karviná következne.
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás
Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
Tegnap, 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja
NŐI KÉZILABDA ÉVÉRTÉKELŐ. Az edzőt váltó ferencvárosiakban lehet némi hiányérzet, míg korábbi mesterük, Elek Gábor szépen építkezik Esztergomban.
Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n
Palasics Kristóf lett a második, Rosta Miklós a harmadik; hetes átlag felett teljesített Ligetvári Patrik és Sipos Adrián is.
Kézilabda
2026.01.29. 11:38
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2011.10.08. 22:01
Férfi kézilabda EHF-kupa: a Balatonfüred nyert Luxemburgban
A Balatonfüred 31–23-as győzelmet aratott a luxemburgi Berchem otthonában a férfi kézilabda EHF-kupában a legjobb 32 közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésén. A visszavágót jövő vasárnap rendezik Balatonfüreden.

Kézilabda
2011.10.08. 20:18
Férfi kézilabda NB I: a hajrában mentett pontot az FTC-PLER
A férfi kézilabda NB I nyolcadik fordulójában az FTC-PLER hazai pályán 20–20-as döntetlent játszott a Kecskeméttel. A vendégek szinte végig vezettek a mérkőzésen, ám a hazaiak végül pontot mentettek.

Kézilabda
2011.10.08. 20:14
A 24 közé jutott az FTC, magabiztosan nyert az Alcoa
A Fradi 21 góllal győzött a visszavágón. Megnyugtató előnyben a fehérvári csapat.

Kézilabda
2011.10.08. 19:51
Veszprém-siker a jubileumi kupamérkőzésen
Mocsai Lajos legénysége végig irányított, és megérdemelt sikert aratott a dán Silkeborg ellen.

Kézilabda
2011.10.08. 19:41
Női kézi KEK: a 24 közé jutott az FTC, magabiztosan nyert az Alcoa
A címvédő FTC kettős győzelemmel jutott a 24 közé a női kézilabda KEK-ben, miután az első mérkőzésen aratott 51–18-as győzelmet követően idegenben 44–23-ra legyőzte az osztrák Union Korneuburgot. Az Alcoa az első meccsen az izlandi Fram Reykjavikot győzte le kilenc góllal Fehérvárott – a visszavágót holnap, szintén Magyarországon játsszák.

Kézilabda
2011.10.08. 19:40
Férfi kézilabda BL: Veszprém-siker a jubileumi kupamérkőzésen
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában az MKB-Veszprém hazai pályán 32–25-re legyőzte a dán Silkeborgot. A veszprémi együttes 250. nemzetközi kupamérkőzését játszotta, s magabiztos győzelemmel ünnepelt.

Kézilabda
2011.10.08. 19:00
Férfi kézilabda NB I: továbbra is veretlen hazai pályán a Gyöngyös
A férfi kézilabda NB I nyolcadik fordulójában a Gyöngyös hazai pályán 25–20-ra legyőzte a sereghajtó Mezőkövesdet, ezzel továbbra is veretlen hazai környezetben, és harmadik helyen áll a tabellán. A Mezőkövesd pedig még mindig nem szerzett pontot az élvonalban.

Kézilabda
2011.10.08. 18:49
Férfi kézilabda EHF-kupa: négy góllal nyert Szalonikiben a Tatabánya
A férfi kézilabda EHF-kupában a Tatabánya idegenben 27–23-ra nyert a görög PAOK Szaloniki ellen a 32 közé jutásért rendezett párharc első, szombati mérkőzésén.

Kézilabda
2011.10.08. 13:02
Pizzasütés után a dán ezüstérmes vár a Veszprémre
Szombaton három férfi és két női csapatunk lép pályára a nemzetközi kupákban – beharangozók.

Kézilabda
2011.10.07. 19:45
Női kézilabda NB I: egyetlen góllal nyert Békéscsabán a Vác
Egy góllal legyőzte a Vác a Békéscsabát a női kézilabda-bajnokság 9. fordulójának előrehozott mérkőzésén, ezzel feljött a tabella 2. helyére, jobb gólkülönbségével megelőzve a DVSC-t. A csabaiak továbbra is nyeretlenek, s a pont nélküli Kiskunhalas előtt a 11. helyen állnak.

Kézilabda
2011.10.07. 09:41
Férfi kézilabda: spanyol bajnoki mérkőzések a Sport Tv-ben
A jövő héttől a Sport Tv közvetíti a világ egyik legerősebb férfi kézilabda-bajnokságának mérkőzéseit. A Liga Asobal, a spanyol pontvadászat küzdelmei során képernyőre kerül többek között a legutóbbi szezon BL-döntőjének két résztvevője, a Barcelona, illetve a Ciudad Real, amely ebben a szezonban már Atlético Madrid néven szerepel.

Kézilabda
2011.10.06. 23:22
Férfi kézilabda BL: Nagy Lászlóék második meccsüket is megnyerték
A Barcelona 30–26-ra győzött a svájci Schaffhausen otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának második fordulójában.

Kézilabda
2011.10.06. 20:58
Férfi kézilabda: a veszprémi drukkerek is Perics születésnapját ünnepelték
A szlovén kézilabda-bajnokságban négy forduló után hibátlanul álló Celje a hétvégén 42–20-ra győzött az Izola ellen, és a találkozón a 41. születésnapját ünneplő korábbi veszprémi Dejan Pericset is köszöntötték a szurkolók.

Kézilabda
2011.10.06. 11:17
Férfi kézilabda: Fazekas egy hónap múlva már játszani szeretne
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő MKB Veszprém jelenleg sérüléssel bajlódó válogatott kapusa, Fazekas Nándor a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, egy hónap múlva már játszani szeretne.

Kézilabda
2011.10.06. 09:42
Női kézilabda: Nincs idő a csalódottságra - Andrea Lekics
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának szerb légiósa, Andrea Lekics hosszabb interjút adott az Európai Kézilabda-szövetség honlapjának, amelyben elmondta, nincs idő a csalódottságra a Randerstől elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség után.

Kézilabda
2011.10.05. 20:53
Sulccal nem bírt a Csurgó, tízzel nyert a Szeged
A szlovák légiós 12 góllal vette ki részét a sikerből • A nőknél a Loki nehezen legyűrte az Érdet.
1933
/
2784
















