
Kézilabda
59 perce
Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele
Továbbjutás esetén az elődöntőben a bosnyák RK Izvidac vagy a cseh Baník Karviná következne.
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás
Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
23 órája

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja
NŐI KÉZILABDA ÉVÉRTÉKELŐ. Az edzőt váltó ferencvárosiakban lehet némi hiányérzet, míg korábbi mesterük, Elek Gábor szépen építkezik Esztergomban.
Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n
Palasics Kristóf lett a második, Rosta Miklós a harmadik; hetes átlag felett teljesített Ligetvári Patrik és Sipos Adrián is.
Kézilabda
2026.01.29. 11:38
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2011.09.29. 16:44
NŐI KÉZILABDA KEK, 2011-2012

Kézilabda
2011.09.29. 16:41
NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA, 2011-2012

Kézilabda
2011.09.29. 16:32
FÉRFI KÉZILABDA KEK, 2011-2012

Kézilabda
2011.09.29. 16:17
FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA, 2011-2012

Kézilabda
2011.09.29. 16:02
NŐI KÉZILABDA NEMZETKÖZI KUPÁK, 2011-2012

Kézilabda
2011.09.29. 16:01
FÉRFI KÉZILABDA NEMZETKÖZI KUPÁK, 2011-2012

Kézilabda
2011.09.29. 14:34
Férfi kézi BL: A nyár óta készülünk a Kiel elleni meccsre - Skaliczki
Európa egyik elitgárdáját, a német THW Kielt fogadja vasárnap a Pick-Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán.

Kézilabda
2011.09.29. 13:30
FTC: jótékonysági akció mellett kötelező a továbbjutás
Az osztrák Korneuburg ellen kezdi meg a címvédő Ferencváros a nemzetközi kupaidényt.

Kézilabda
2011.09.29. 09:30
Kézilabda: Bodó és Lele után Pásztor is kidőlt a sorból Tatabányán
A kezét törő Bodó Richárd és a sarkát fájlaló Lele Ákos után Pásztor Ákos is kidőlt a sorból a Tatabánya kézilabdacsapatánál.

Kézilabda
2011.09.29. 09:22
Videó: Káprázatosan játszottunk az első félidőben, de haragszom - Elek
A női kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában a házigazda FTC-Rail Cargo Hungária 29–25-re győzött a mostanáig veretlen Váci NKSE ellen. A mérkőzés után a zöld-fehérek vezetőedzője, Elek Gábor, míg a váciaktól Tápai Szabina nyilatkozott az NSO Tv-nek.

Kézilabda
2011.09.28. 19:43
A Fradi az első félidőben eldöntötte a Vác elleni csatát
Mire a vendégek észhez tértek, már csak arra lehetett esélyük, hogy kozmetikázzanak az eredményen.

Kézilabda
2011.09.28. 19:29
Női kézilabda NB I: a Ferencváros elvette a Vác veretlenségét
A női kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában a házigazda FTC-Rail Cargo Hungária 29–25-re győzött a mostanáig veretlen Váci NKSE ellen.

Kézilabda
2011.09.28. 18:22
Pokolian költséges és a „kicsiknek” ráfizetéses a BL-szereplés
Gál Gyula CO Zagrebje elégedetlen a díjazással: amiért kéziben 80 ezer euró jár, fociban 7.2 millió.

Kézilabda
2011.09.28. 08:26
Női kézilabda: Győrben mégsem rendeznek meccseket a 2014-es Eb-n
Győr helyett a budapesti SYMA-csarnokban rendezhetik meg a 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság egyik csoportjának küzdelmeit, miután a vidéki nagyváros önkormányzata kedden visszavonta a tervezett multifunkcionális csarnok tervpályázatát.

Kézilabda
2011.09.27. 19:51
Blog: Norvégiában nem volt ekkora felhajtás - Karl Erik Böhn
„Érdekes számomra a média felfokozott érdeklődése" – mondja Karl Erik Böhn az őt övező felhajtásról. A női kapitány második bejegyzésében beszél az FTC-nél eltöltött napokról, a nemzetközi kupaidény rajtjáról, illetve az első keret kijelölésének nehézségeiről.

Kézilabda
2011.09.27. 19:34
Férfi kézilabda NB I: a Veszprém Csurgón, a Szeged Kecskeméten nyert
Nem történt meglepetés a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésein: a címvédő MKB Veszprém a 36–26-ra nyert Csurgón, míg a másik BL-indulónk, a Pick-Szeged 31–25-re verte meg idegenben a Kecskemétet.
1936
/
2784
















