
Kézilabda
1 órája
Imre Bence hét gólt lőtt a férfi kézi El-ben
Kikapott Lukács Péter Elverumja, valamint a Bartucz Lászlóval a kapuban felálló Melsungen is.
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás
Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
Tegnap, 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja
NŐI KÉZILABDA ÉVÉRTÉKELŐ. Az edzőt váltó ferencvárosiakban lehet némi hiányérzet, míg korábbi mesterük, Elek Gábor szépen építkezik Esztergomban.
Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n
Palasics Kristóf lett a második, Rosta Miklós a harmadik; hetes átlag felett teljesített Ligetvári Patrik és Sipos Adrián is.
Kézilabda
2026.01.29. 11:38
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.08.15. 09:23
Kézilabda: 19 gólos sikerrel mutatkozott be az új Veszprém
A nőknél az NB I-ben legutóbb ezüstérmes Ferencvárost az első félidőben megszorongatta a Vác.

Kézilabda
2019.08.14. 19:14
Kézilabda: Szucsánszki és Elek megmutatta kisfiát – videó
Az FTC női kézilabdacsapatának játékosa és edzője a Fradi TV-nek mesélt a szülői örömökről és a nehézségekről is.

Kézilabda
2019.08.14. 18:19
Férfi kézi: a Szeged edzője szabálymódosítást javasol
Juan Carlos Pastor az időkérésekhez és a passzivitásra vonatkozó szabályokhoz nyúlna hozzá.

Kézilabda
2019.08.13. 18:26
Férfi kézi: a Tatabánya mégsem indul a SEHA-ligában
A SEHA-ligában így a magyar csapatok közül egyedül a bajnok Telekom Veszprém szerepel majd.

Kézilabda
2019.08.13. 08:16
Férfi kézi: „Szép korszak volt a szegedi, de teljesen lezártam”
Balogh Zsolt úgy érzi, el-elkaphatják a két nagyot, de a bajnoki döntőbe jutás nem reális cél.

Kézilabda
2019.08.12. 19:33
U17-es leány kézi Eb: „Hihetetlenül akarnak ezek a lányok”
Az Európa-bajnok magyar csapat szövetségi edzője, Kiss Szilárd értékelte a tornát.

Kézilabda
2019.08.12. 10:05
Kézi: „Egy kis Ajaxot szeretnék Budakalászon létrehozni”
„Kizárólag magyar játékosokkal képzeljük el a jövőt, ez az én filozófiám is.”

Kézilabda
2019.08.11. 15:55
U17-es leány kézi Eb: hibátlan mérleggel aranyérmes a magyar csapat!
Az U19-es korosztály után a fiatalabbak sem találtak legyőzőre a kontinenstornán.

Kézilabda
2019.08.11. 09:53
Kézilabda: simán nyert a Szeged, tornagyőztes az Érd
A játékrendszer szempontjából sokat számított, hogy visszatért a Tisza-parti csapatba Bánhidi Bence.

Kézilabda
2019.08.10. 10:21
Női kézi: újabb kulcsjátékosát kell nélkülöznie az FTC BL-ellenfelének
Az átlövő gerincsérvvel küzd; a térdműtét után lábadozó Katrine Lunde kapusedzőként is segít a Vipersnek.

Kézilabda
2019.08.09. 21:20
Kézi: az FTC férfi és női csapata is legyőzte külföldi ellenfelét
A férfiaknál a legutóbbi öt idényben bronzérmes Tatabánya a Komlót fogadta és gyűrte le.

Kézilabda
2019.08.09. 17:10
Női kézi: Tadici már áprilisban tudta, Martín ezt fogja tenni
Az Odensét irányító Jan Pytlick szerint az orosz válogatott jobb lesz Jevgenyij Trefilov nélkül.

Kézilabda
2019.08.09. 13:59
Férfi kézilabda: Tatán összeáll a Harsányi, Iváncsik páros
Iváncsik Tamás szerint kellenek a példaképek, akikre a fiatalok felnézhetnek, akiktől tanulhatnak.

Kézilabda
2019.08.09. 12:53
Férfi kézi: megérkezett Veszprémbe a BL-győztes beálló
A válogatott játékos nem titkolt célja, hogy történelmi BL-győzelemhez segítse a magyar csapatot.

Kézilabda
2019.08.09. 11:49
Férfi kézi: nemes gesztust tett a szurkolók felé a szegedi világbajnok
„Nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire jólesett a híveinknek, hogy kaptak valamit.”

Kézilabda
2019.08.09. 11:40
Kézilabda: Nagy László szerint elszállt a magyar játékosok fizetése
A tervek szerint a szövetség premizálni fogja a magyar fiatalok foglalkoztatását.
830
/
2784
















