
Kézilabda
3 perce
Imre Bence hét gólt lőtt a férfi kézi El-ben
Kikapott Lukács Péter Elverumja, valamint a Bartucz Lászlóval a kapuban felálló Melsungen is.
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás
Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
Tegnap, 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja
NŐI KÉZILABDA ÉVÉRTÉKELŐ. Az edzőt váltó ferencvárosiakban lehet némi hiányérzet, míg korábbi mesterük, Elek Gábor szépen építkezik Esztergomban.
Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n
Palasics Kristóf lett a második, Rosta Miklós a harmadik; hetes átlag felett teljesített Ligetvári Patrik és Sipos Adrián is.
Kézilabda
2026.01.29. 11:38
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.08.21. 23:18
Női kézi: a Győr légiósának a vb-szereplése is veszélyben lehet
Veronica Kristiansen állapotában visszaesés következett be • Henny Reistadot gerincsérvvel műtötték.

Kézilabda
2019.08.21. 21:45
Férfi kézi: hetesekkel a Flensburg nyerte a Német Szuperkupát
A bajnok kiélezett, nagy iramú meccset játszott a nagy rivális THW Kiellel.

Kézilabda
2019.08.21. 21:26
Női kézilabda: Amorim játéka kérdéses a Siófok ellen
Ujjsérülése miatt két-három hétig pihennie kell a Győri ETO világbajnok átlövőjének.

Kézilabda
2019.08.21. 10:15
Női kézi: A legutóbbi idényhez képest is erősebbek leszünk – Danyi
Eduarda Amorim ujjában elszakadt egy szalag, de jelen állás szerint nem kell műteni – árulta el a győriek vezetőedzője.

Kézilabda
2019.08.19. 08:02
Kézilabda: Tomori Zsuzsanna úgy érzi, húzóember lehet Siófokon
Második szalagszakadása után megfordult a fejében, hogy befejezi a játékot a Győrből távozó átlövő.

Kézilabda
2019.08.18. 18:36
Női kézi: nyolccal kikapott a Győr, Amorim megsérült
Három nap alatt a harmadik kemény meccsét játszotta az ETO Brestben, és régen látott vereségbe futott bele.

Kézilabda
2019.08.18. 08:45
Kézi: a Győr, a Szeged és a Veszprém is győzött
A Csurgó tíz góllal nyerte felkészülési mérkőzését, az Érd eggyel verte meg a Dunaújvárost.

Kézilabda
2019.08.16. 22:24
Kézi: eddigi legkeményebb meccsét vívta a nyáron az FTC
Elek Gábor együttese egygólos vereséget szenvedett a Valcea vendégeként • A Győr 35–26-ra legyőzte a Brestet.

Kézilabda
2019.08.16. 16:54
Kézi: folytatódik a debreceni Hódos Imre Csarnok felújítása
A beruházás második üteméhez szükséges pénzt tao-támogatásból biztosítják.

Kézilabda
2019.08.16. 11:45
SEHA-liga: új csoportellenfelet kapott a Telekom Veszprém
A Tatabánya keddi visszalépése után megváltozott a liga csoportbeosztása.

Kézilabda
2019.08.16. 08:35
Női kézi: Többet sohasem mondom, hogy az idény végén befejezem – Kobetic
„Sajnálom, hogy nincs olyan szabály, mely szerint az EHF-kupa győztese indulhat a BL-ben.”

Kézilabda
2019.08.15. 22:25
Női kézilabda NB I: ismét dobogóra állna az Érd
Szabó Edina szerint a cél reális, de elérni nehéz lesz • Az Érdi Kupát mindenesetre győzelemmel kezdték.

Kézilabda
2019.08.15. 18:12
Női kézi: Románia sokkolta, Magyarországon szeret élni
A Siófok dán jobbszélsője először Bukarestben látott szegény, az utcán élő gyerekeket.

Kézilabda
2019.08.15. 17:46
Gyász: jövő pénteken temetik kollégánkat, Simon Józsefet
A Nemzeti Sport kézilabda-szakíróját a Biai katolikus temetőben kísérik utolsó útjára.

Kézilabda
2019.08.15. 14:45
Kézilabda: a Dinamo Bucuresti-nél folytatja a magyar válogatott átlövő
Az iráni születésű kézilabdázó egy plusz egy éves szerződést kötött a román bajnoki címvédővel.

Kézilabda
2019.08.15. 11:19
Kézilabda: „Itt a jövőnk!” – az utánpótlás sikereinek nyomában
„Az elmúlt öt évben huszonhatezerről nyolcvannyolcezerre nőtt az igazolt kézilabdázók száma Magyarországon.”
829
/
2784
















