
Kézilabda
24 perce
Hullámzó mérkőzés után a Szeged egygólos vereséget szenvedett a PSG otthonában
Az első félidőben volt egy tízperces periódus, amelyet 9–1-re nyert a Szeged
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.04.29. 11:42
Ismét elérhetőek jegyek a DELO WOMEN'S EHF FINAL4-ra!
Immár csaknem telt házas a női Bajnokok Ligája május 11-12-i budapesti négyes döntője. (x)

Kézilabda
2019.04.29. 09:34
Férfi kézi BL: Mikler Roland a forduló válogatottjában
Egy-egy veszprémi és szegedi gól is bekerült a legszebbek közé.

Kézilabda
2019.04.28. 17:35
Női kézi NB I: a Larvik kapitánya aláírt a Fradihoz – hivatalos
A 2017-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett a norvég válogatott játékosaként.

Kézilabda
2019.04.28. 12:31
Férfi kézi: Schuch törött arccsonttal is visszaállt – videó
Az FTC kapitánya súlyos sérülést szenvedett, az idényben már nem játszhat.

Kézilabda
2019.04.27. 23:37
Tizenöt karika – Papp Bálint jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Nemcsak itthon, hanem Európában is korszakos együttessé vált.

Kézilabda
2019.04.27. 20:39
Férfi kézi NB I: a listavezető Szeged 14 góllal nyert
Ezzel eldőlt, hogy Carlos Pastor együttese első helyen zárja az alapszakaszt.

Kézilabda
2019.04.27. 20:21
Női kézi NB I: Érden nyert a Kisvárda, már a Siófok a 3.
Hét góllal maradt alul hazai pályán Szabó Edina együttese • A Fehérvár néggyel verte az Újvárost.

Kézilabda
2019.04.27. 19:52
Férfi kézi BL: a Kielce kiütötte a PSG-t a negyeddöntőben!
A lengyelek hazai pályán tíz góllal múlták felül a teljesen összezavarodó francia sztárcsapatot.

Kézilabda
2019.04.27. 17:40
Férfi kézi EHF-kupa: nagyot küzdött a Tatabánya, de nincs meg a final four
A Bányász a visszavágó második félidejében ledolgozta hátrányát, ám a hajrá a dánoké volt.

Kézilabda
2019.04.27. 14:28
Női kézi NB I: nyert a Győr az FTC otthonában, megvan a bajnoki cím!
Végig vezetett az ETO, és biztosan nyert a legnagyobb rivális otthonában.

Kézilabda
2019.04.27. 12:48
Bajnok a Győri ETO, a Ferencváros otthonában kivívott győzelemmel
Végig vezetett az ETO, és hiába küzdött jól az FTC, meg kellett hajolnia.

Kézilabda
2019.04.26. 22:54
Menny és pokol – Simon József jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Két élcsapatunk összevetésében tovább zárul az olló.

Kézilabda
2019.04.26. 20:19
Férfi kézi NB I: az FTC ellen zárta le rossz szériáját a Cegléd
Sorozatban hat nyeretlenül megvívott mérkőzés után újra nyert az együttes.

Kézilabda
2019.04.26. 19:53
Női kézi NB I: „A kézilabda paródiája volt” – nyert a DVSC Budaörsön
A debreceniek edzője, Köstner Vilmos szerint nehéz volt reálisan értékelni a mérkőzést.

Kézilabda
2019.04.26. 18:02
Női kézi: „Ha nem az FTC lennénk, csodaként tekintenének ránk”
Az FTC ügyvezető igazgatója a Siófok elleni kínos vereség után adott interjút.

Kézilabda
2019.04.26. 16:12
Női kézi EHF-kupa: kijelölték az Esbjerg–Siófok döntő időpontjait
A magyarországi visszavágóra május 11-én, szombaton kerül sor 20.30-kor.
864
/
2785
















