Férfi kézi: a Tatabánya átlövője aláírt a Zagrebhez

Vágólapra másolva!
2019.12.28. 18:39
null
Bozsovics (jobbra) aláírt a PPD Zagrebhez (Fotó: rk-zagreb.hr)
A korábbi híreknek megfelelően már januárban csatlakozik a PPD Zagreb férfi kézilabdacsapatához a Grundfos Tatabányát elhagyó Milos Bozsovics. A 25 éves montenegrói válogatott balátlövő két és fél éves szerződést kötött a horvát együttessel.

A Tatabánya már korábban elismerte, hogy tárgyal a zágrábiakkal Bozsovics ügyében, az egyezség azóta létre is jött, a horvát együttes hivatalos honlapján számolt be az új igazolásáról.

Vedran Supukovic sportigazgató úgy fogalmazott, hogy Bozsovics volt az egyik olyan játékos, akit a leginkább szerettek volna megszerezni. „Hiszem, hogy vele és a további érkezőkkel egy versenyképes csapatunk lesz a következő években” – mondta Supukovic.

„Bízom benne, hogy sikeres évek állnak előttünk a nemzetközi kupákban, és együtt egy szép történetet írhatunk” – futotta meg az ilyenkor szokásos tiszteletkört Bozsovics, aki a januári Európa-bajnokság után csatlakozik a Zagrebhez.

Bozsovics a PPD Zagreb színeiben február 8-án, a Flensburg ellen debütálhat a Bajnokok Ligájában, később pályára léphet a Barca és a PSG ellen is, és a horvát együttessel bejuthat a SEHA-liga négyes döntőjébe. Bozsovics 2016 óta játszott Tatabányán, de nagy vágya volt, hogy a BL-ben is kipróbálja magát.

A nyáron másik montenegrói légiósa is elhagyja a Tatabányát, Milos Vujovics a német Füchse Berlinben folytatja a karrierjét.

Legfrissebb hírek

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézilabda Eb: megsérült a Győr montenegrói balátlövője

Kézilabda
2026.01.16. 17:56

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44

A Szeged szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal

Kézilabda
2025.12.06. 15:12
Ezek is érdekelhetik