Minden más foci
4 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

A veszprémi Hátsó füves-kiállítás estjén a Ferencváros korábbi kapusa elmondta, a Fürjes Borászatnál nem akar terjeszkedni

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

A szakembert augusztus elején nevezték ki a csapat élére.
Minden más foci
7 órája

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

A yomrai önkormányzat így szeretné kifejezni az egyiptomi sztár iránti tiszteletét.
Európa-liga
8 órája
Élő

Fiatal játékost igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Kevesebb mint 48 óra maradt a nyári átigazolási szezonból, de még vannak megoldásra váró ügyek. Mi lesz például Julián Álvarezzel?
Minden más foci
10 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Pályán a magyar válogatott a socca-világbajnokságon; folytatódik a női röplabda Európa-bajnokság.
Minden más foci
21 órája

Balogh Botond a Westerlo játékosa lehet – NS-infó

Az átigazolás lezárásához már csak az orvosi vizsgálat van hátra, amelyre a tervek szerint hétfőn kerül sor.
Légiósok
Tegnap, 20:51

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

A szaúdiak a játékos piaci értékének több mint dupláját fizették ki az Aston Villának.
Minden más foci
Tegnap, 20:42

Rafael Leao Sallai Roland csapattársa lett – hivatalos

A portugál szélső hét idény után hagyja el az olasz klubot.
Minden más foci
Tegnap, 14:26

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Pintér Dániel ezúttal nem kapott lehetőséget a négy nyeretlen bajnoki után gólparádét rendező Inter Miamiban.
Minden más foci
Tegnap, 7:35

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–ETO FC, PAFC–Ferencváros, férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzés

Szlovénia–Magyarország férfi kosárlabda-vb-selejtező. Kiderül, ki nyeri meg a Hungarian Darts Trophyt.
Minden más foci
2026.08.29. 23:59

Görög csapattal vált teljessé az Újpest csoportja a futsal BL-ben

A csoportkörben a magyar bajnoki címvédő az AC Dukasz mellett a litván Kauno Zalgiris és a házigazda luxemburgi FC Differdange csapatával találkozik.
Minden más foci
2026.08.29. 20:15

Socca-vb: a magyar válogatott könnyed győzelemmel nyitott Nigéria ellen

A mieink 8–1-es sikerrel rajtoltak az Essenben zajló 2026-os világbajnokságon.
Minden más foci
2026.08.29. 11:32

Red Bull Four 2 Score: csere nélkül is állta a sarat, és továbbjutott a Dominators Torontóban

A Szoboszlai Dominik barátaiból álló magyar csapat a 3. helyen végzett csoportjában az Egyesült Államok és Kanada mögött.
Minden más foci
2026.08.29. 07:22

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Az Al-Hilal is hibátlan, de egy meccsel kevesebbet játszott.
Minden más foci
2026.08.28. 23:35

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben, pályán a Liverpool a PL-ben

Nb II-es és NB III-as forduló. Játszik a Galatasaray, a Bournemouth, az Atlético Madrid, a Borussia Dortmund, a Juventus. Folytatódik a Hungarian Darts Trophy és a Vuelta is.
Minden más foci
2026.08.28. 23:22

Nicolas Jackson újra Emeryvel dolgozhat; Morata másodosztályú csapatnál folytatja – pénteki transzferhíradó

Sallai Rolandékhoz tart a Milan portugál válogatott sztárja; Lipcsében folytatja a Chelsea spanyol támadója – egy helyen a nap legfontosabb átigazolási hírei.
Minden más foci
2026.08.28. 21:15
Minden más foci
2020.09.02. 19:00

Koronavírus: megbukott a masszőr, bajban a csehek a szlovákiai meccs előtt

Lehetséges, hogy Csehország a bajnok Slavia Praha játékosai nélkül lép pályára pénteken.
Minden más foci
2020.09.02. 15:06

PSG: Neymar és Di María is elkapta a koronavírust – sajtóhír

A PSG három fertőzött játékost jelentett be – a L’Équipe kiderítette, kik azok.
Minden más foci
2020.09.02. 12:13

NL: Kevin De Bruyne kihagyhatja a belgák első meccsét

A Manchester City klasszis harmadik gyermeke születése miatt hiányozhat a dánok ellen.
Minden más foci
2020.09.02. 12:01

Ligue 1: a Leverkusentől igazolt német válogatottat a Monaco

Négy év után távozik a klubtól a tízszeres német válogatott szélső, Kevin Volland.
Minden más foci
2020.09.02. 11:32

Hollandia: két játékos is koronavírusos az Utrechtnél

A holland élvonal 2020–2021-es idénye a tervek szerint tíz nap múlva rajtolna el.
Minden más foci
2020.09.01. 23:53

Az alapító citromdíja – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. A körülményekre hivatkozni azért botorság, mert nincs benne az Aranylabda- kiírásban az sem, hogy például az esőben vagy hóban lejátszott meccseket tilos figyelembe venni.
Minden más foci
2020.09.01. 21:54

Bódog: Nem kell minket temetni; Lang: Győzni megyünk Sivasba

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
Minden más foci
2020.09.01. 21:40

Ecuador: megcsókolta a labdát, pénzbírsággal sújtották

Mezcsere miatt további öt futballistát szintén megbüntettek.
Minden más foci
2020.09.01. 20:51

Szerbia: Milosevicsnek elege van, felállt a Partizan kispadjáról

A 2000-es Eb társgólkirályát a Vidi volt játékosa követi a belgrádi alakulat vezetőedzői posztján.
Minden más foci
2020.09.01. 18:15

India: érdekes videóval mutatták be László Csabát új csapatánál

A legutóbb a Sepsi OSK-nál dolgozó edzőt nem akárhogy mutatták be a közösségi oldalakon.
Minden más foci
2020.09.01. 14:01

DAC: Akkor leszünk igazi nagy csapat – Schäfer

A dunaszerdahelyi együttes hatból hat meccset megnyert az új idényben.
Minden más foci
2020.09.01. 11:33

Uruguay: menesztették Vadócz csapatának éléről Diego Forlánt

„Semmit sem sajnálok, ilyen a futball” – mondta a kilenc bajnoki után távozó tréner.
Minden más foci
2020.09.01. 11:23

Női BL: Marozsánnak a budapesti siker a legszebb emlék – interjú

„Mindenki minket akar legyőzni, a többiek unják már, hogy állandóan mi nyerjük meg a Bajnokok Ligáját.”
Minden más foci
2020.09.01. 10:30

PSG: két koronavírus-gyanús eset – Di María is érintett?

A klub honlapjának beszámolója szerint mindkét játékos állapota megnyugtató.
Minden más foci
2020.08.31. 23:00

Hollandia: harmadszor is kapitány lehet a vb-bronzérmes mester

Ugyan a 69 éves szakember már visszavonult az edzőségtől angliai kalandja után, de ha hívja a haza...
Minden más foci
2020.08.31. 22:57

Nincs megállás – Malonyai Péter publicisztikája

ALAPVONAL. A futballisták sem viselkednek felelősen, hiszen akármilyen parádés a könyökkapcsolat a kezdés előtt, egy-egy gólnál akkora az összefonódás, hogy a Laokoón-csoport ahhoz képest gyenge utánzat.

982

/

4428