Minden más foci
2 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

A veszprémi Hátsó füves-kiállítás estjén a Ferencváros korábbi kapusa elmondta, a Fürjes Borászatnál nem akar terjeszkedni

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

A szakembert augusztus elején nevezték ki a csapat élére.
Minden más foci
5 órája

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

A yomrai önkormányzat így szeretné kifejezni az egyiptomi sztár iránti tiszteletét.
Európa-liga
6 órája
Élő

Fiatal játékost igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Kevesebb mint 48 óra maradt a nyári átigazolási szezonból, de még vannak megoldásra váró ügyek. Mi lesz például Julián Álvarezzel?
Minden más foci
9 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Pályán a magyar válogatott a socca-világbajnokságon; folytatódik a női röplabda Európa-bajnokság.
Minden más foci
19 órája

Balogh Botond a Westerlo játékosa lehet – NS-infó

Az átigazolás lezárásához már csak az orvosi vizsgálat van hátra, amelyre a tervek szerint hétfőn kerül sor.
Légiósok
23 órája

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

A szaúdiak a játékos piaci értékének több mint dupláját fizették ki az Aston Villának.
Minden más foci
23 órája

Rafael Leao Sallai Roland csapattársa lett – hivatalos

A portugál szélső hét idény után hagyja el az olasz klubot.
Minden más foci
Tegnap, 14:26

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Pintér Dániel ezúttal nem kapott lehetőséget a négy nyeretlen bajnoki után gólparádét rendező Inter Miamiban.
Minden más foci
Tegnap, 7:35

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–ETO FC, PAFC–Ferencváros, férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzés

Szlovénia–Magyarország férfi kosárlabda-vb-selejtező. Kiderül, ki nyeri meg a Hungarian Darts Trophyt.
Minden más foci
2026.08.29. 23:59

Görög csapattal vált teljessé az Újpest csoportja a futsal BL-ben

A csoportkörben a magyar bajnoki címvédő az AC Dukasz mellett a litván Kauno Zalgiris és a házigazda luxemburgi FC Differdange csapatával találkozik.
Minden más foci
2026.08.29. 20:15

Socca-vb: a magyar válogatott könnyed győzelemmel nyitott Nigéria ellen

A mieink 8–1-es sikerrel rajtoltak az Essenben zajló 2026-os világbajnokságon.
Minden más foci
2026.08.29. 11:32

Red Bull Four 2 Score: csere nélkül is állta a sarat, és továbbjutott a Dominators Torontóban

A Szoboszlai Dominik barátaiból álló magyar csapat a 3. helyen végzett csoportjában az Egyesült Államok és Kanada mögött.
Minden más foci
2026.08.29. 07:22

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Az Al-Hilal is hibátlan, de egy meccsel kevesebbet játszott.
Minden más foci
2026.08.28. 23:35

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben, pályán a Liverpool a PL-ben

Nb II-es és NB III-as forduló. Játszik a Galatasaray, a Bournemouth, az Atlético Madrid, a Borussia Dortmund, a Juventus. Folytatódik a Hungarian Darts Trophy és a Vuelta is.
Minden más foci
2026.08.28. 23:22

Nicolas Jackson újra Emeryvel dolgozhat; Morata másodosztályú csapatnál folytatja – pénteki transzferhíradó

Sallai Rolandékhoz tart a Milan portugál válogatott sztárja; Lipcsében folytatja a Chelsea spanyol támadója – egy helyen a nap legfontosabb átigazolási hírei.
Minden más foci
2026.08.28. 21:15
Minden más foci
2020.09.03. 22:49

NL, A-liga: gól az utolsó pillanatban, iksz a német–spanyolon

A mérkőzés 96. percében szerzett góllal Spanyolország egyenlített, és döntetlent ért el Stuttgartban Németország ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójának rangadóján. Timo Werner találatára José Luis Gaya válaszolt a meccs utolsó érdemi momentumaként.
Minden más foci
2020.09.03. 22:46

NL, C-liga: két gól, két döntetlen Moldova és Görögország csoportjában

Moldova Koszovóval ikszelt Olaszországban, Szlovénia hazai pályán játszott 0–0-t a görögökkel.
Minden más foci
2020.09.03. 22:41

NL, B-liga: orosz győzelem, szerb vereség

A moszkvai rangadón a vártnál sokkal jobban játszott a házigazda, túl sokat hibáztak a szerbek.
Minden más foci
2020.09.03. 22:40

NL, B-liga: Bale csak egy félidőt bírt, de Wales nélküle is nyert a hajrában

A finnek 90 perc alatt el sem találták a kaput • Bulgária 1–1-et játszott Írországgal.
Minden más foci
2020.09.03. 22:36

NL, D-liga: feröeri dráma; Andorra pontot csent a lettektől

A hazaiak büntetőt rontottak, végül pedig emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.
Minden más foci
2020.09.03. 20:37

A 96. percben egyenlítettek Németországban a spanyolok

A hazaiak Werner gólja után a hajrában már megnyertnek hihették a meccset, amikor jött a feketeleves.
Minden más foci
2020.09.03. 20:35

Három gólt lőve nyert Oroszország Szerbia ellen

A moszkvai rangadón a vártnál sokkal jobban játszott a házigazda, túl sokat hibáztak a szerbek.
Minden más foci
2020.09.03. 19:04

Eurofutball: mégsem lesznek nézők Törökországban

A szövetség csütörtöki közleménye szerint az új idény első felét biztosan nézők nélkül rendezik.
Minden más foci
2020.09.03. 18:34

NL: fertőzés CR lábában, meccseket hagyhat ki

A Juventus klasszisát antibiotikummal kezelik, kérdéses a játéka a horvátok és a svédek ellen.
Minden más foci
2020.09.03. 14:48

Futball Éjszakája: Nemcsák Károly örül a sényői gálameccsnek

Pénteken húsz helyszínen, színes programokkal várják a szurkolókat országszerte.
Minden más foci
2020.09.03. 13:14

NL: két cseh játékos karanténba került, de lesz meccs

A válogatott egyik masszőrének pozitív lett a tesztje. Schick és Soucek nem utazik el Pozsonyba.
Minden más foci
2020.09.03. 13:01

NEMZETEK LIGÁJA 2020, ADATBANK

A sorozatból két csapat részt vehet majd a 2022-es katari vb európai pótselejtezőjében.
Minden más foci
2020.09.03. 11:53

Brazília: a válogatott nők megkapják a férfiak bérét

„Nincs többé nemek közötti különbség, a CBF egyformán kezeli a nőket és a férfiakat.”
Minden más foci
2020.09.03. 09:07

Arany-kupa: Katar jövőre és 2023-ben is indul a tornán

A második ázsiai csapat lesz, amely indul az észak- és közép-amerikai zóna kontinenstornáján.
Minden más foci
2020.09.02. 23:00

Csütörtöki sportműsor: 293 nap után ismét válogatott meccs!

Megkezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása • A US Openen Fucsovics Dimitrovval játszik, Babos pedig elkezdi párosban.
Minden más foci
2020.09.02. 22:48

Svájc: a szurkolók október elején térhetnek vissza a lelátókra

A nézőknek szájmaszkot kell viselniük, de az étel- és italfogyasztás nem tilos.

981

/

4428