Utánpótlássport
2024.10.18. 12:53

Vízilabda: minden ob I-es perc a tanulásról szól a KSI női csapatában

Először szerepel az első osztályban a KSI főként utánpótláskorúak alkotta női vízilabdacsapata.
Utánpótlássport
2024.10.18. 08:57

Sportlövészet: még több lehet a fiatalok sikerélménye

A perui junior-vb érmekkel és tanulságokkal is szolgált sportlövőinknek, akik jövőre már több korosztályban bizonyíthatnak.
Utánpótlássport
2024.10.17. 18:57

Ökölvívás: Öt magyar bronz az U22-es Eb csütörtöki napján

Egyik magyar versenyző sem tudott döntőbe jutni az U22-es ökölvívó Európa-bajnokságon csütörtökön.
Utánpótlássport
2024.10.17. 18:23

Triatlon: Őrült eksztázis volt a hajrá – Horváth Karol

Az U23-as világbajnoki első hellyel pályafutása legnagyobb eredményét elérő Horváth Karol az Utánpótlássportnak nyilatkozott nem sokkal a döntő után.
Utánpótlássport
2024.10.17. 16:37

A hónap utánpótlásedzője: Takács Ferenc birkózótréneré a díj

Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője szeptemberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Takács Ferenc birkózótréneré lett.
Utánpótlássport
2024.10.17. 15:56

Úszás: jövőre is lesz U23-as Európa-bajnokság

A kérdésfelvetés idejét múlttá vált, miután a kontinentális szövetség eldöntötte: 2025-ben is megrendezi a 23 éven aluli úszók Európa-bajnokságát.
Utánpótlássport
2024.10.17. 12:29

Triatlon: Horváth Karolina Helga aranyérmes az U23-as világbajnokságon

Horváth Karolina Helga nagyot hajrázva aranyérmet szerzett egyéniben a Spanyolországban zajló U23-as triatlon-világbajnokságon.
Utánpótlássport
2024.10.17. 09:06

Asztalitenisz: mennyit érnek a korosztályos nemzetközi sikerek?

Az elmúlt hetekben a hazai utánpótláskorú asztaliteniszezők több nemzetközi versenyen is kifejezetten jól teljesítettek, érmeket nyertek. Harczi Zsoltot, a szövetség szakmai igazgatóját kérdeztük a sikerek hátteréről.
Utánpótlássport
2024.10.16. 20:39

Cselgáncs: hol tart a hazai utánpótlás a világelithez képest?

Elmaradtak az igazán kiemelkedő sikerek a magyar korosztályos dzsúdósoktól az idei junior és ifjúsági világversenyeken. Nagy Andrással, a hazai szövetség (MJSZ) főtitkárával beszélgettünk az utánpótlás Eb-k és vb-k tanulságairól.
Utánpótlássport
2024.10.16. 19:15

Ökölvívás: Zsigó Csaba elődöntős a szófiai U22-es Eb-n

Zsigó Csaba (48 kg) már biztosan érmes a szófiai U22-es ökölvívó Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.10.16. 18:08

Vívás: Kiss Donátot most is csak a bajnok tudta legyőzni Budapesten

A korosztályos válogatott párbajtőröző, Kiss Donát ebben az évadban a világversenyeken is szeretne maradandót alkotni a kadétok között.
Utánpótlássport
2024.10.16. 14:55

Triatlon: csütörtökön kezdődik az U23-as és junior-világbajnokság

Tizenöt magyar fiatallal a mezőnyben csütörtökön kezdődik meg az U23-as és junior triatlon-világbajnokság Spanyolországban.
Utánpótlássport
2024.10.16. 08:59

Sportegészségügy: fel lehet-e készülni a sorozatterhelésre fiatalon?

Sorra sérülnek meg az európai topcsapatok sztárfutballistái, több játékos is éles kritikát fogalmazott meg a túl sok mérkőzés miatt. Sportpszichológussal és erőnléti edzővel jártunk utána: mit lehet tenni a csapatsportokban a megelőzés érdekében, van-e lehetőség már utánpótláskorban felkészíteni a sportolókat mentálisan és fizikálisan arra a terhelésre, ami rájuk vár felnőttként?
Utánpótlássport
2024.10.15. 20:35

Ökölvívás: három magyar érem már biztos az U22-es Európa-bajnokságon

Szeleczki Lilla, Horváth Kármen és Nakota Veronika is elődöntőbe jutott a szófiai U22-es ökölvívó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
Utánpótlássport
2024.10.15. 18:20

Vívás: Felföldi Szonja az eddigi legnagyobb sikerét érte el Budapesten

A 16 éves kardozó, Felföldi Szonja szerezte az egyetlen magyar egyéni érmet a kadét vívók múlt hét végi, Budapesten rendezett európai körversenyén.
Utánpótlássport
2024.10.15. 14:53

Jégkorong: Szongoth Döme szintet lépett a német juniorbajnokságban

A 18 éves Szongoth Döme a német U20-as jégkorongbajnokság egyik legponterősebb hátvédje, és ezzel nagyban hozzájárul csapata, a listavezető ERC Ingolstadt remek szerepléséhez a korosztályos bajnokságban.

133

/

937