
Utánpótlássport
2024.08.10. 17:07
Kosárlabda: a vb-kijutásért játszhat az U18-as leányválogatott az Eb-n
Magabiztosan verte a finn csapatot az U18-as leány kosárlabda-válogatott az 5-8. helyért zajló helyosztók első körében, a portugáliai korosztályos Európa-bajnokságon. A vasárnapi helyosztón az ötödik hely megszerzése mellett az U19-es világbajnoki részvétel kiharcolása lesz a tét a mieinknek.

Utánpótlássport
2024.08.09. 17:50
Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Güttler Károly kétszeres olimpiai ezüstérmes, korábbi világcsúcstartó mellúszó, a Kőbánya SC edzője osztotta meg gondolatait arról, hogyan motiválhatók a mai gyerekek, és miért nem hajlandó a fiatal versenyzők zöme beletenni azt a mennyiségű munkát a sportba, ami a kiugró sikerekhez szükséges.

Utánpótlássport
2024.08.09. 09:05
Birkózás: az U17-es Eb-ezüst után Balázs Éda élvezni szeretné a vb-t
A DVTK-KIMBA 16 éves birkózójával, Balázs Édával (61 kg) beszélgettünk, aki az újvidéki U17-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és javában készül a korosztály közelgő, jordániai világbajnokságára.

Utánpótlássport
2024.08.08. 16:15
Kosár: simán kikapott az U18-as leányválogatott az Eb negyeddöntőjében
Kiütéses, 49 pontos vereséget szenvedett a spanyoloktól a magyar válogatott a portugáliai U18-as leány kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A mieink az 5-8. helyért folytatják Matosinhosban.
154
/
937











