
Utánpótlássport
2021.06.11. 18:00
Labdarúgás: Biben kulcsszerepet vállalt az U19-es bajnoki címben
Szombaton hivatalosan is befejeződnek az U19-esek A csoportjának küzdelmei, amelyet – ahogy június elején eldőlt – az MTK Budapest labdarúgócsapata nyert meg. Az egyesület egyik kulcsembere kétségtelenül a 17 éves Biben Barnabás volt, aki nem csak a fiatalok között, hanem a felnőtt NB I-ben is megmutathatta már tudását.

Utánpótlássport
2021.06.11. 14:45
Asztalitenisz: Terék Norbert úgy hitte nem is indul, aztán bajnok lett
A közelmúltban Gödöllőn rendezett felnőtt országos bajnokságon a 19 éves asztaliteniszező, Terék Norbert a nálánál több mint három évtizeddel idősebb partnerével, az 52 éves Vitsek Ivánnal szerezte meg az aranyérmet a párosok között. A duó még utánpótláskorú tagjával, Terék Norberttel (BVSC-Zugló) beszélgettünk a bajnoki cím kapcsán.

Utánpótlássport
2021.06.11. 08:55
Kosár: Maronka Zsombor egy hónapot tölt Amerikában az NBA-draft előtt
Néhány napos a bombahír: a spanyol Joventut Badalona csapatát erősítő, 18 éves Maronka Zsombor jelentkezett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) draftjára. A fiatal játékossal beszélgettünk.

Utánpótlássport
2021.06.10. 09:00
Kézilabda: kiemelkedő utánpótláskorúak a felnőttélvonalban
Remekül szerepeltek az utánpótláskorú játékosok a kézilabda NB I most véget ért évadában, amely – a fiatalokra fókuszálva – Pál Tamara gólkirálynői címe és Fazekas Gergő parádés debütálása miatt marad különösen emlékezetes.

Utánpótlássport
2021.06.09. 09:01
Mentális Vakcina, avagy miért fontos a pszichés felkészítés?
Megkerülhetetlen eleme egy sportoló életének a mentális felkészülés, amelynek rendkívül kritikus periódusa az utánpótlássportolók „fejjátéka”. Ennek ellenére hazánkban nem minden esetben fektetnek megfelelő hangsúlyt az ilyen módú tréningre. Ezen szeretne változtatni az olimpiai és világbajnok öttusázó, Mizsér Attila programja, a Mentális Vakcina.

Utánpótlássport
2021.06.08. 15:44
Kézi: megmutatta erejét a fiúutánpótlás a németországi Ruhr Games-en
A házigazda németeket, a franciákat és a lengyeleket megelőzve nyerte meg a Ruhr Games nemzetközi tornát a serdülő fiú kézilabda-válogatott. A csapat szövetségi edzőjével, Kopornyik Zsolttal értékeltük a sikert.

Utánpótlássport
2021.06.07. 19:35
Kosár: Sopronban lesz egy-egy női és férfi U20-as torna
A FIBA az utánpótlás Európa-bajnokságok helyett a nyáron Youth European Challenger néven kisebb tornákat szervez. Mostanra hivatalossá váltak az új típusú viadalok időpontjai, helyszínei és a csoportbeosztások is. Ezzel pedig biztossá vált, hogy az U20-as férfi és női magyar válogatott is hazai pályán, Sopronban szerepelhet.

Utánpótlássport
2021.06.07. 09:07
Úszás: az ifi ob legjobbjai már a következő feladatra koncentrálnak
A tokiói olimpiára készülő 18 éves úszó, Kós Hubert (UTE) hét aranyérmet nyert a múlt héten rendezett kaposvári ifjúsági ob-n. Klubtársa, Nyirádi Réka szintén remekelt, hiszen összesen hét elsőséget – köztük négyet váltóban – gyűjtött be, ám a leányok közül a legtöbb egyéni aranyat Ugrai Panna szerezte, a maga öt sikerével. Viszont valamennyien már a következő nagy feladatokra (a római junior Eb-re és az olimpiára) koncentrálnak.
467
/
941