Triatlon: aranyérmekkel tértek vissza a magyarok a nemzetközi porondra

2021.12.04. 18:28
Címkék
A koronavírus-járvány miatt tartott egyéves kényszerszünet után az idén megrendezték a korosztályos világversenyeket, amelyeken a magyar versenyzők kitűnően szerepeltek. A hazai szövetségi szakmai igazgatóját, Lipták Tamást kérdeztük.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt egyetlen korosztályos világversenyt sem rendeztek meg. Ehhez képest az idén valóságos eseménydömpinggel néztek szembe a versenyzők, igaz, azért a minimum szintnél jóval többet teljesítettek a mieink a különböző eseményeken; természetesen ezek után a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, Lipták Tamás is elégedettséggel a hangjában kezdte az esztendő értékelését.Lipták Tamás is elégedettséggel a hangjában kezdte az esztendő értékelését.

„Nem kérdés, sikeres évet zártunk, mondhatjuk azt is, hogy korábban nem látott, szép eredményeket értek el a sportolóink. Megszoktuk már, hogy egy-két érmet nyerünk minden évben a korosztályos világversenyeken, de az idei két arany felülmúlta az előzetes elvárásainkat. Mégis azt mondom, az egyéves kihagyás miatt nem is feltétlenül az eredményesség volt a legfontosabb, hanem hogy a versenyzőink visszatértek a nemzetközi vérkeringésbe, és hasznos tapasztalatokat szereztek.”

Magyar szempontból ez az év leginkább az augusztusi, edmontoni U23-as világbajnokság miatt marad emlékezetes, hiszen az utánpótlásban évek óta remeklő Lehmann Csongor aranyéremmel térhetett haza onnan.

„Csongort csak dicsérni lehet az elmúlt években mutatott teljesítménye miatt, gyakorlatilag ifi korától kezdve ott van az élmezőnyben. Az pedig, hogy a junior és az U23-as korosztályban is világbajnok lett, egészen elképesztő tett. Ráadásul még jövőre is U23-as lesz, ám neki komolyabb céljai vannak, az elit viadalokra készül, mert akár már a párizsi kvótaszerzésre is esélyes lehet. Ő a tipikus példája annak, hogy milyen egy jól felépített versenyző, folyamatosan felfelé ível a pályafutása, az idei győzelme pedig remek belépő a nagyok közé.”

Az Európa-bajnok ifjúsági mixváltó Forrás: ETU
Az Európa-bajnok ifjúsági mixváltó Forrás: ETU

Az Európa-bajnok ifjúsági mixváltó  •  Forrás: ETU

Ezzel még nem értek véget a magyar győzelmek, hiszen bő egy hónappal később az alanyai ifjúsági Európa-bajnokságon a Nádas Romina, Hóbor Zalán, Dobi Lili,Trungel-Nagy Kolos összeállítású váltónál nem volt gyorsabb.

„Egyéniben sem voltunk már rosszak, hiszen a női döntőben öt, a férfi fináléban pedig négy versenyzőnk szerepelt. Érem ugyan nem született, de látszott, hogy csapatként erősek vagyunk. Ezek után aranyra nem feltétlenül, de dobogóra mindenképpen számítottunk a mix váltók viadalán. Ebben a korosztályban a csapat siker talán még értékesebb, mint az egyéni, hiszen sok sikeres ifi versenyzőt láttunk már eltűnni, ám, ha nagyobb a merítés, erre szerencsére kisebb az esély.”

További korosztályos hírekTRIATLONBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
11 perce

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
19 perce

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
32 perce

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
41 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
56 perce

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
1 órája

Ez egy ilyen nap? Redzic Damir klubja is menesztette edzőjét – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik