
Utánpótlássport
2018.10.15. 18:02
Ifi olimpia: kétesélyes a franciák elleni meccs 3x3-as kosárlabdában
Sorsdöntő meccset vív a magyar leány 3x3-as kosárlabda-válogatott az ifjúsági olimpián kedden, magyar idő szerint délután öt órakor. Az ötkarikás játékokon eddig veretlen Budácsik Dorottya, Révész Boróka, Tóth Orsolya, Varga Aliz kvartett a nagy játékerőt képviselő franciákkal csap össze a negyeddöntőben, Földi Attila vezetőedző szerint pedig egyenlő esélyek mellett vágnak neki a felek az ütközetnek.

Utánpótlássport
2018.10.15. 16:27
Ifjúsági olimpia: Bőhm Csabának nem sikerült a beugrás
Nem tudta megismételni Gulyás Michelle kiváló teljesítményét Bőhm Csaba, így huszadikként zárt az ifjúsági olimpián. A Kőbánya SC öttusázója − aki Tamás József súlyos sérülése miatt utazhatott − negatív mérleggel zárta a vívást, és az úszást leszámítva elmaradt legjobbjától Buenos Airesben.

Utánpótlássport
2018.10.15. 14:30
Ifjúsági olimpia: latinos rendezés és vendégszeretet
A Buenos Aires-i rendezők képtelenek levetkőzni latinos mentalitásukat, legyen szó annak pozitív vagy negatív oldalairól. Óriási vendégszeretettel, de néha kissé bohém módon állnak az ifjúsági olimpia versenyzőihez, edzőihez – mesélik a magyar csapat tagjai. A megkérdezettek két dologban egyetértenek: az argentínai minden eddigi közül a legjobb ifjúsági olimpia, de az ételek minősége azért messze nem tökéletes.

Utánpótlássport
2018.10.15. 12:13
Ifi olimpia: az ezüstérmes Endrész edzője várta a sikert
A Buenos Airesben ezüstérmet szerző Endrész Klaudia edzője őrjöngött, s majd megőrült a számítógép-monitor előtt. Végül kicsit több, mint egy centiméter döntött a dobogós helyekről.

Utánpótlássport
2018.10.15. 10:19
Öttusa: Takács Péter edzőnek mindene a tanítás
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik a pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Takács Péter, a KSI öttusaszakosztályának vezetője, vívóedző. A kiemelkedő edzői tevékenységet és nevelő-oktató munkát végző sportszakemberek elismerésére alapított Bay Béla-díj 2015-ös jutalmazottja, ugyanettől az évtől mesteredző. Ő a többszörös junior és felnőtt világ-, illetve Európa-bajnok Kasza Róbert, valamint a fiatalok és a felnőttek mezőnyében szintúgy világ- és Európa-bajnok Földházi Zsófia nevelőedzője, de a legfiatalabbak közül az ifjúsági olimpián szereplő, 17 éves kora dacára már felnőtt vb-ezüstérmes Gulyás Michelle is a tanítványa.

Utánpótlássport
2018.10.15. 07:54
Ifi olimpia: lendületben a magyar strandröplabdázó fiúk
Négyből négy mérkőzést megnyerve az elődöntőbe kerülésért játszik az ifjúsági olimpián szereplő Hajós Artúr, Stréli Bence strandröplabdakettős magyar idő szerint ma délután három órakor. A fiúk edzője, Buday Balázs szerint változatos támadójátékot kell felépíteni a kubai Ayon, Alayon duó ellen, akik negyeddöntőbe kerülése sokak számára meglepetésül volt, hiszen a sportág egyik nagyhatalmát, a végső győzelemre is esélyesnek tartott orosz párost győzték le.

Utánpótlássport
2018.10.14. 15:52
Ifi olimpia: továbbra is második hely az éremtáblázaton!
Tíz sportág 21 számában avattak bajnokot a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia hetedik, szombati versenynapján. A magyar fiatalok ismét remekeltek: egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyertek , így már 12 elsőségnél tartanak, és őrzik második helyüket az összesített éremtáblázaton

Utánpótlássport
2018.10.14. 12:37
Ökölvívás: három magyar elődöntős a 15-16 évesek Eb-jén
Három honfitársunk térhet haza éremmel a 15-16 éves ökölvívók oroszországi Európa-bajnokságáról. A 13 lány és az ugyanannyi fiú súlycsoportban szombaton értek véget az előcsatározások, s akkor vált véglegessé, hogy a száznégy megszerezhető medálból Zuró Zsolt, Samu Ferenc Péter és Kiss Levente Hunor hozhat haza egyet-egyet.

Utánpótlássport
2018.10.14. 09:06
Kajak-kenu: két arany, egy ezüst a mérleg az ifi olimpián
A kajakos Kiss Ádám szerezte meg a magyar csapat tizenkettedik aranyérmét Buenos Airesben, a kenus Gönczöl Laura pedig ezüstérmes szerzett. Ezzel sportág síkvízi megméretése véget ért: a Makrai Csaba vezette alakulat két arany-, egy ezüstérmet, valamint egy negyedik helyet szerzett.

Utánpótlássport
2018.10.14. 08:24
Ifi olimpia: így látták versenyeiket tornász ezüstérmeseink
A tornászok szerenkénti döntőinek első napján az első két számban rögtön magyar sikereknek örülhettünk. Előbb Balázs Krisztián nyert ezüstérmet talajon, majd Bácskay Csenge lett második ugrásban. Mindketten boldogan nyilatkoztak honlapunknak a verseny után.

Utánpótlássport
2018.10.13. 22:02
Labdarúgás: U19-es válogatottunk nem bírt Koszovóval az Eb-selejtezőn
Nem tudta feltörni a masszív koszovói falat U19-es labdarúgó-válogatottunk, amely gól nélküli döntetlenre végzett az Európa-bajnoki selejtezőcsoport második játéknapján. Németh Antal együttese továbbra is vezeti a kvartettet, hiszen a riválisok eddig nyeretlenek. Kedden, az osztrákok ellen zárul a hazai rendezésű minitorna, az elitkörbe jutáshoz egy pont is elegendő.

Utánpótlássport
2018.10.13. 11:10
Ökölvívás: négy éremesély még maradt a junior Eb-n
Húsz magyar vágott neki a küzdelmeknek a juniorkorú ökölvívók kedden elrajtolt anapai Európa-bajnokságán, és közülük négy maradt állva a kontinensviadal már éremért zajló záró szakaszára.

Utánpótlássport
2018.10.13. 10:45
Ifi olimpia: továbbra is biztos második hely az éremtáblázaton!
Hét sportág 23 számában avattak bajnokot a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia hatodik, pénteki versenynapján, és néhány nem hivatalos vegyes csapatversenyt is rendeztek. A magyar fiatalok ismét remekeltek: a kajakos Rendessy Eszter, valamint az úszó Milák Kristóf és Késely Ajna jóvoltából újabb három arannyal gazdagították a kollekciót, így már 11 elsőségnél tartanak, és magabiztosan őrzik második helyüket az összesített éremtáblázaton

Utánpótlássport
2018.10.13. 09:26
Ifjúsági olimpia: a tornász Bácskay 14. lett összetettben
Nem tudott javítani Bácskay Csenge a leány tornászok egyéni összetett döntőjében, és a 14. helyen fejezte be a pénteki versenyt. A szombat esti szerenkénti döntőkben, ugrásban mutathatja be ismét gyakorlatát.

Utánpótlássport
2018.10.13. 09:08
Ifjúsági olimpia: a kajakos Rendessy Eszteré a 9. magyar aranyérem
Pénteken kezdődött meg a kajak-kenuzók versenye a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Rögtön az első napon a kajakos Rendessy Eszter megnyerte a játékokat, ezzel együtt megszerezte a magyar csapat kilencedik aranyérmét. A kenus Pállai Balázs a negyedik helyen zárta a versenyt.

Utánpótlássport
2018.10.13. 08:34
Ifi olimpia: Késely és Milák is a csúcson búcsúzott el
Milák Kristóf és Késely Ajna is a csúcson búcsúzott el utánpótláséveitől a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia úszóversenyeinek zárónapján. Az érdiek klasszisa 200 m pillangón, a Kőbánya SC kiválósága 400 m gyorson szerezte meg a harmadik elsőségét Argentínában, a magyar úszóválogatott pedig összesen hét arany- és egy ezüstéremmel zárt. A két tréner Selmeci Attila és Turi György természetesen boldogan értékelt a viadal után.
711
/
917