
Utánpótlássport
2018.05.07. 12:06
Vívás: ferencvárosi fiúaranyak a serdülő-tőrbajnokságon
A juniorok és a kadétok után a serdülők egyéni országos bajnokságát is megnyerte az FTC 15 éves tőrözője Szemes Gergő. Egy nappal később pedig a csapataranyat is begyűjtötte a ferencvárosi együttessel. A lányok mezőnyében hódmezővásárhelyi és fővárosi aranyérem született a kétnapos budapesti viadalon.

Utánpótlássport
2018.05.07. 08:03
Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya három arannyal zárt a serdülő ob-n
Az asztaliteniszezők serdülő országos bajnokságán Tölgyes Dorottya vegyes párosban szombaton elért siker után a mohácsi viadal utolsó napján duplázni tudott: mind egyesben, mind párosban bajnoki címet ünnepelhetett. A fiúk mezőnyében Ócsai Máté volt a legjobb, míg a kettősök között a BVSC-s Krebs Levente, Fehér Balázs duó győzött.

Utánpótlássport
2018.05.06. 21:19
Röplabda: hatvan U13-as csapat a minikupa szegedi döntőjén
A Budapesti KRA (Központi Röplabda Akadémia) nyerte az országos minikupát az U13-as leánykorosztályban. A kétnapos szegedi torna második helyén a Nyíregyháza zárt, míg a dobogó legalsó fokára a bonyhádi lányok állhattak fel.

Utánpótlássport
2018.05.06. 20:51
Gymnasiade: magyar sikerek a diákvetélkedőn, Marokkóban
Két arany-, három ezüst- és négy bronzérem az eddigi mérlege a magyar csapatnak a marokkói Gymnasiadén. A május 2. és 9. között zajló multisport-eseményre kiutazott 44 hazai sportoló összesen tíz sportágban méreti meg magát. Judóban, karatéban, tornában és ökölvívásban könyvelhettünk el sikereket az első öt nap során.

Utánpótlássport
2018.05.06. 20:10
Cselgáncs: 3 arany, 3 ezüst, 1 bronz az ifi Európa-kupáról
Lezajlott az ifjúsági cselgáncsozók Európa-kupája Kolozsváron. Harmincegy ország 546 versenyzője küzdött az érmekért. A magyarok remekeltek, ugyanis 3 aranyat, 3 ezüstöt és egy bronzot szereztek, s ezzel az olaszok mögött az éremtábla második helyén végeztek.

Utánpótlássport
2018.05.06. 18:00
Birkózás: 151 induló a serdülő kötöttfogásúak magyar bajnokságán
Dunakeszin rendezték a serdülő fiúk kötöttfogású országos bajnokságát. A viadalon 151 birkózó mérte össze tudását az érmekért, illetve a válogatottságért. A fiúk vezetőedzője, ifj. Módos Csaba értékelte a látottakat, s szólt a korosztállyal kapcsolatos meglátásairól is.

Utánpótlássport
2018.05.06. 14:50
Floorball: leánycsapatunk a 11. lett az U19-es vb-n
A magyar válogatott a Lettország elleni szombati 3‒0-s vereséget követően kiszállt a feljutásért folyó harcból a leány U19-es floorball világbajnokságon. A Svájcban megrendezett torna utolsó napján már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan a mieink szempontjából: az elődöntős vereség után megszerezzük-e a B divízió 3. és a torna összesített 11. helyét. Ehhez Ausztriát kellett legyőzni, ami nem is jelentett különösebb akadályt.

Utánpótlássport
2018.05.06. 12:23
Autósport: Keszthelyi Vivien és Nagy Dániel is dobogón végzett
Magyar szempontból remek napot zártak szombaton fiatal autóversenyzőink a nagyvilágban. A 20 éves Nagy Dániel a TCR Európa-kupa szezonnyitó versenyén a második helyen végzett, míg a 17 esztendős Keszthelyi Vivien a német Audi R8 LMS Cupban szintén felállhatott a dobogóra.

Utánpótlássport
2018.05.06. 09:12
Asztalitenisz: Szántosi Dávid két aranyérme a korosztályos ob-n
Az U12-esek versenye után az U13-asok között is aranyérmet szerzett a szarvasi Szántosi Dávid a Mohácson zajló újonc és serdülő országos bajnokságon. Rajta kívül még Tanács Nóra és a Huzsvár Erik, Tölgyes Dorottya páros végzett az élen a péntektől vasárnapig tartó viadal második napján.

Utánpótlássport
2018.05.06. 08:53
Ökölvívás: az Európa-bajnok Bernáth Attila vb-aranyról álmodozik
A tavalyi ezüstérem után az idén megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot Bernáth Attila. A DVSC 18 esztendős bokszolója az olaszországi Roseto degli Abruzziban a 49 kilogrammosok mezőnyében aratott sikere után beszélt bizonyítási vágyról, iskoláról, Hajdúhadházról és a kitörés lehetőségeiről.

Utánpótlássport
2018.05.05. 15:53
Floorball: U19-es leányválogatottunk a lettektől is kikapott a vb-n
A tegnapi, Oroszország elleni vereséget követően nagy feladat várt a magyar korosztályos leányválogatottra a svájci U19-es floorball világbajnokság B divíziójának elődöntőjében. A cél nem változott: beküzdeni magunkat a döntőbe, és feljutni a legjobbak közé. Lettország azonban túl nagy falatnak bizonyult, így 2016 után ismét a döntő kapujában vérzett el a magyar csapat.

Utánpótlássport
2018.05.05. 10:39
Úszás: a 18 éves Barta Márton Amerikában sportol és tanul tovább
Az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait és az úszást is a szombathelyiek 18 éves versenyzője, Barta Márton. Csábította a Harvard és a Stanford is, ő végül a Notre Dame Egyetemet választotta, ahol a tanulásban és a sportban is a legmagasabb szinten tud majd teljesíteni. Nagy célja, hogy 2020-ban kijusson a tokiói olimpiára.

Utánpótlássport
2018.05.05. 08:46
Ökölvívás: szerb–magyar serdülőválogatott mérkőzés
Bernáth Imre életében kétszeresen is emlékezetes nap lehet május hatodika. Egyfelől azért, mert az ökölvívók serdülőválogatottjának tagjaként szerepelhet a szerbek elleni korosztályos csapattalálkozón, másfelől mert aznap ünnepli 14. születésnapját.

Utánpótlássport
2018.05.04. 21:19
Floorball: kikapott az oroszoktól U19-es leányválogatottunk a vb-n
Utolsó napjukhoz érkeztek a csoportküzdelmek a svájci U19-es floorball-világbajnokságon, és a magyar leányválogatott tagjai ismét harcba szálltak a torna B divíziójában, ezúttal az alsó osztálybeli D jelű kvartett első helyéért. A mieink szerdán Új-Zélandot, csütörtökön Kanadát verték magabiztosan, ma pedig Oroszország ellen próbálták begyűjteni az újabb skalpot, azonban most nem sikerült!

Utánpótlássport
2018.05.04. 20:14
Asztalitenisz: a 11 éves Molnár Kendra duplázott az újoncok között
A Statisztika versenyzője Molnár Kendra az U11-esek és az U12-esek mezőnyében is magyar bajnoki címet ünnepelhetett a mohácsi újonc és serdülő asztalitenisz-bajnokság első napján. A fiúk mezőnyében Kizakisz Nikolaosz és Szántosi Dávid szerzett aranyérmet.

Utánpótlássport
2018.05.04. 16:14
Úszás: fáradhatatlan a 18 éves Vas Luca
Szeptember óta készül Szegeden Vas Luca, aki valósággal újjászületett a csongrádi megyeszékhelyen Gellért Gábor irányítása alatt. Ezt mutatja a múlt heti vidéki országos bajnokságon nyújtott teljesítménye is: a 18 éves versenyző 200, 400, 800 és 1500 méter gyorson sem talált legyőzőre.
799
/
937