Utánpótlássport
2018.01.20. 18:02

Kézi: elismerés egyre-másra a 17 éves Kácsor Grétának

Sikeres napokat tudhat maga mögött a váciak 17 éves kézilabdázója, Kácsor Gréta. A balátlövőt az év ifjúsági játékosának választották, és meghívták a felnőttválogatott összetartására. Természetesen örül a kerettagságnak és a kitüntetésnek, de már a 2018-as céljaira koncentrál.
Utánpótlássport
2018.01.20. 15:46

Cselgáncs: három sikeres fiatalra a korosztályváltás kihívása vár

Három 17 esztendős cselgáncsozó, aki kiemelkedően teljesített tavaly és az új esztendő eljövetelével esélye nyílik bizonyítani az eggyel magasabb korosztályban. Feczkó Csanád, Tóth Benedek és Szeredás Botond nevéhez hét érem fűződött a 2017-es ifjúsági világversenyeken.
Utánpótlássport
2018.01.20. 13:54

Kosár: így működik az akkreditált akadémia a PVSK-ban

Nemcsak az utánpótlás-nevelés működik olajozottan, hanem a „kiöregedő” fiatalok további menedzselése is a szövetség által elismert hivatalos akadémiák egyikében, a PVSK NKA-ban. A férfi A csoportos csapatban is játszanak 20 éven aluliak, az NB I B-s együttest viszont kizárólag utánpótláskorú játékosok alkotják.
Utánpótlássport
2018.01.20. 10:53

Kézi: Eb-bronzérmessé léphet előre az U19-es leányválogatott

Jó eséllyel egy-két hónapon belül bővülhet a magyar kézilabda-utánpótlás 2017-es éremkollekciója, miután az U19-es leány Európa-bajnokságon második helyen végző orosz csapat három játékosát – doppingvétség miatt – megfosztották ezüstérmétől. Így a negyedikként záró magyar válogatott az európai szövetség jogi szabályzata alapján valószínűsíthetően „felléphet” a dobogóra.
Utánpótlássport
2018.01.20. 09:27

KSI SE: a Bajnokok Gáláján ünnepelték az év legjobbjait

A KSI SE utánpótláskorú versenyzői tavaly 32 érmet nyertek a korosztályos világversenyeken. Az 55 éves sportiskola a legjobbjait köszöntötte a Bajnokok Gáláján. Az év legeredményesebb fiatal versenyzői a kajak-kenu szakosztályból kerültek ki: a leányok között a Biben Karina, Bakó Olga párosra, a fiúk mezőnyében pedig Varga Ádámra esett a választás.
Utánpótlássport
2018.01.19. 19:29

Kosár: elkészült a korosztályos Eb-k csoportbeosztása

Kisorsolták Münchenben a korosztályos kosárlabda Európa-bajnokságok csoportjait. Székely Norbert (a magyar női válogatott szövetségi kapitánya és utánpótlás-szakmai koordinátora) és Ivkovics Sztojan (a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya) is beszél a várakozásokról, az új szakmai koncepcióról és arról, miben kell leginkább fejlődni.
Utánpótlássport
2018.01.19. 17:28

Jégkorong U20 és U18: a Fehérvár és a MAC már a rájátszásban

Két magyar csapat, a Fehérvár és a MAC Budapest már biztosította a helyét az osztrák bázisú U20-as és U18-as jégkorong-bajnokság rájátszásában. Arra a következő hetekben további hazai együtteseknek is lehetőségük lesz.
Utánpótlássport
2018.01.19. 13:59

Ökölvívás: a 17 éves Kondákor Emília megcélozza az ifjúsági olimpiát

A Nagykanizsai Botos András Ökölvívó Akadémia versenyzőjét, Kondákor Emíliát tizenhét évesen választották meg 2017 legjobb hazai női bokszolójának. Nem csoda: a nyáron a harmadik helyen végzett a Szófiában rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2018.01.19. 12:49

Vízilabda: a gyermekcsapatot edző Győri Eszter elismerése

Csongrád megyében az év utánpótlásnevelő-edzőjének választották Győri Esztert, a Hungevit-Szentesi VK női gyermekcsapatának edzőjét. A fiatal szakembert örömmel töltötte el a díj, munkája igazi értékmérőjének mégis azt tartja, ha játékosai a korosztályos, illetve a felnőttválogatottban és az OB I-ben játszhatnak.
Utánpótlássport
2018.01.19. 09:25

Sportlövészet: a 13 éves Jákó Miriam a fegyverek bűvöletében

A februári győri Európa-bajnokság második válogatóversenyén a junior légpuskások mezőnyében 13 esztendős leány végzett a harmadik helyen. Jákó Miriam családjában szinte mindenki lő, edzője például az édesapja. Szereti a változatosságot, pisztollyal, számszeríjjal is pontosan céloz. De kipróbálta magát már a vadonatúj szakágban, a target sprintben is. S bár az ifjúsági olimpia kvalifikációs versenyén nem indulhat, mert túl fiatal, az idősebbek kontinensviadalára megpróbál eljutni.
Utánpótlássport
2018.01.18. 20:06

Hoki: Kercsó Árpád egy éve az FTC utánpótlásával

Egy év sem telt el azóta, hogy Kercsó Árpádot nevezték ki az FTC jégkorong-szakosztályában utánpótlás-szakmai igazgatónak. A legendás edző munkája már most meglátszik a fiatalokon, akad olyan ferencvárosi együttes, amely a honi legjobbakkal is felveszi a versenyt. Az előrelépés nem csoda, hiszen Kercsó az FC Barcelona futballjának az általa a jégkorongba átmentett filozófiája szerint képezi az ifjú játékosokat.
Utánpótlássport
2018.01.18. 15:35

Úszás: tovább finomítják a Jövő bajnokai-programot

A Jövő bajnokai a magyar úszósport kiemelt tehetséggondozó programja. Négy éve csiszolgatják, alakítják, a héten pedig a MÚSZ elnöksége újabb változtatásokról döntött. A dél-dunántúli régió vezetője szerint a program eddig is segített a helyi problémák megoldásában, a tehetségek felfedezésében és menedzselésében, s a jövőben kiemelten fontos a szakmai programok folytatása.
Utánpótlássport
2018.01.18. 12:52

Tenisz: tavaly nálunk nyert tornát az Australian Open üdvöskéje

A lány, aki azért kezdett teniszezni, hogy édesanyjával lehessen, és az Australian Openig gyakorlatilag sosem élvezte igazán a játékot. Portré a 15 és fél éves Marta Kosztjukról, aki 2017-ben még Magyarországon nyert felnőtt-tornát, most pedig Melbourne-ban parádézik.
Utánpótlássport
2018.01.18. 10:10

Kosár: a Vasas junior leányai rangadót nyertek a Csata ellen

A Vasas Akadémia otthon fogadta a Csata DSE együttesét a leány junior kosárlabda-bajnokság piros csoportjának rájátszásában. A párharc igazi rangadó volt, hiszen mindkét csapat első helyen végzett a maga ágán az alapszakaszban. A magas színvonalú, fordulatos mérkőzést a házigazda nyerte.
Utánpótlássport
2018.01.18. 08:51

Vívás: hat vélemény a kard tini hercegnőjéről, Pusztai Lizáról

Összeszámolni is nehéz, mennyi korosztályos elsőséggel büszkélkedhet a 16 éves kardvívó, Pusztai Liza. A BVSC-Zugló versenyzője legutóbb a budapesti junior világkupaversenyt nyerte meg, tavaly pedig bronzérmet szerzett a felnőtt Európa-bajnokságon is. Sportági legendákat, edzőket, jelenlegi klasszisokat kérdeztünk arról, szerintük meddig juthat el a szakág legnagyobb hazai ígérete, minek tulajdonítják a folyamatos topformáját, s persze arról is: a vele foglalkozó szakembereknek mire kell ügyelniük annak érdekében, hogy a tizenéves tehetség valóban felnőtt klasszissá váljék?
Utánpótlássport
2018.01.17. 21:10

Karate: kilenc korosztályos érem a horvát GP-ről

Biztatóan kezdték a 2018-as esztendőt a korosztályos magyar karatékák: kilenc érmet szereztek az idei első jelentősebb nemzetközi viadalon, Szamoborban. A Zágrábhoz közeli kisvárosban rendezett versenyen a fiataljaink közül ketten állhattak fel a dobogó tetejére, s a leltárt négy ezüst és három bronz tette teljessé.

815

/

914