Utánpótlássport
2017.12.28. 17:44

Cselgáncs: remekelt az ifjúsági korosztály az év világversenyein

Az év jelentősebb cselgáncsversenyeit összegző írásunkból kiderül, hogy az idei ifjúsági korosztályban rejtőzhet a magyar dzsúdó következő nagy sikercsapata.
Utánpótlássport
2017.12.28. 14:51

Kajak-kenu: 141 érem az utánpótlás kiemelt versenyeiről

Az utánpótláskorú versenyzők idei eredményeit elnézve kijelenthetjük: nem kell aggódni a kajak-kenu hazai jövőjéért. A hat korosztályos versenyen összesen 141 érmet nyertek a fiatalok. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány büszkén vallja: ilyen utánpótlással nincs nehéz dolga, sok fiatalt tud beépíteni a nagyok közé. Dónusz Éva utánpótlás-kapitány szerint a kiváló eredmények a klubokban folyó munkát dicsérik.
Utánpótlássport
2017.12.28. 13:12

Birkózás: a kadét kötöttfogású Eb-győztes visszatér Dorogra

Vátzi Bálint kadét Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, az év utánpótlás kötöttfogású birkózója volt idén. Januártól már a juniorok között bizonyíthat. De nem csak ez a változik a pályafutásában: az új esztendőre ugyanis visszatér a régi egyeületébe, a Dorogi Nehézatlétikai Clubba.
Utánpótlássport
2017.12.28. 10:43

Öttusa: sikeres volt az utánpótlás éve, bár korántsem hibátlan

Bár összességében eredményes évet zárt a magyar öttusa-utánpótlás, örömökben és bánatokban egyaránt bővelkedett az esztendeje. A legkisebbek teljesítménye volt a legkiegyensúlyozottabb: bárhol indultak, érmekkel tértek haza. Gulyás Michelle az első adandó alkalommal kivívta a jövő évi ifjúsági olimpia szereplési jogát. Az idősebbek kicsit rapszodikusabban szerepeltek, érmeket azonban még így is szép számmal szereztek.
Utánpótlássport
2017.12.27. 19:43

Vívás: 2017 a fiatalok sikeréve volt

Ismét remekeltek az utánpótláskorú vívók a hazai és a nemzetközi küzdőtéren egyaránt. 2017-ben három Európa- és egy világbajnoki címet szereztek, Pusztai Liza (16) ráadásul egyéniben bronzérmet nyert a felnőtt Eb-n. Amellett parádéztak a felnőtt országos bajnokságon is: a nők mezőnyében például valamennyi fegyvernemben 19 éven aluli versenyző nyert.
Utánpótlássport
2017.12.27. 17:35

Tenisz: Piros Zsombor lendített az egész utánpótlás ügyén

A magyar teniszutánpótlás idei legnagyobb sikerét Piros Zsombor aratta az Australian Open egyéni juniorversenyének megnyerésével. Juhász Gábor sportigazgató szerint a legfontosabb esemény pedig a hazai rendezésű U16-os csapat-világbajnokság volt. A szövetség tervszerű versenyeztetési programjának köszönhetően egyre több fiatal indulhat világszerte színvonalas viadalokon. Nem véletlen tehát, hogy az idei 100. nemzetközi tornagyőzelmünket is tinik szerezték.
Utánpótlássport
2017.12.27. 14:10

Atlétika: a Dobó SE fiatal dobói mindent vittek

Az év atlétája választás utánpótlás-kategóriájában a fiúk között mind a három díjat a szombathelyi Dobó SE Németh Pál dobóakadémia versenyzői nyerték. Halász Bence (U23), Rába Dániel (U20) és Varga Donát (U18) kalapácsvető, és mindhárman a klub nagy hagyományainak méltó folytatói. Az egyesület vezetőedzője, Németh Zsolt szerint a három díj nagyon fontos visszaigazolása az általuk végzett munkának. A szakember arról is beszélt honlapunknak, hogy a legkisebbeknek az alapsportok egyikével kéne kezdeniük a sportokkal való ismerkedést.
Utánpótlássport
2017.12.27. 09:54

Úszás: új magyar aranygeneráció uralta a fiatalok évét

Aranygeneráció született idén úszásban a korosztályos világversenyeken. Soha nem látott sikereket értek el fiataljaink előbb Netanjában, a junior Európa-bajnokságon, majd Indianapolisban, a junior-világbajnokságon. Előbbin Késely Ajna szerezte a legtöbb érmet, utóbbin Milák Kristóf. És közben persze Budapesten lezajlott a felnőtt-vb is, amelyen Késely, Milák valamint Németh Nándor egyaránt letette névjegyét.
Utánpótlássport
2017.12.26. 18:42

Jégkorong 2017: elitközelben a korosztályos válogatottjaink

A jégkorongozóknak a most véget érő esztendő bizonyította, hogy bár a fejlődés folyamatos, a korosztályos válogatottaknak még egy fokot meg kell lépniük, hogy a világelitbe vezető lépcsősoron, hogy a világ legjobb tizenhat együttese közé tartozzanak. Az U20-as és az U18-as fiúcsapat is – annak ellenére, hogy remekül helytállt – nyeretlenül esett ki a divízió I/A csoportból. Az U18-as leányok ezzel szemben jövőre is ebben az osztályban szerepelhetnek a parádés januári teljesítményük után.
Utánpótlássport
2017.12.26. 14:39

Torna 2017: remekeltek a fiatalok a női szakágban

Az utánpótláskorú tornászok legfontosabb nemzetközi versenye az idén a győri rendezésű EYOF volt. A leánycsapat negyedik helyezését Draskóczy Imre női szövetségi kapitány egyenesen történelminek nevezte. A formálódó jövő évi együttes azonban akár már érmeket is szerezhet a következő ifjúsági Európa-bajnokságon. A fiú szakág reményei kevésbé vérmesek, bár ők is biztató évet zártak.
Utánpótlássport
2017.12.26. 11:31

Röplabda: kevés sikerélmény jutott az utánpótlás-válogatottaknak

Korosztályos röplabda-válogatottjaink csupán a rendező jogán szerepeltek az idén világversenyen, de a küszöbön álló taotámogatás hatására már most növekedési pályára állt a sportág.
Utánpótlássport
2017.12.26. 09:02

Asztalitenisz: az elmúlt időszak legsikeresebb utánpótláséve

Nem is kérdés, az utóbbi évek legjobb teljesítményét nyújtották az utánpótláskorú asztaliteniszezők 2017-ben. A fiatalok négy érmet, köztük Harasztovich Fanni révén egy aranyat, hoztak el a portugáliai ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságról. A felnőttek mezőnyében Majoros Bence és Juhász Patrik alkotott maradandót.
Utánpótlássport
2017.12.25. 18:34

Kosár: végéhez közelít az utánpótlás-bajnokságok alapszakasza

A kadétek versengését leszámítva véget értek az alapszakasz küzdelmei a kosárlabda-utánpótlásbajnokságokban. A fiúk teljesítményét összevetve a Vasas Akadémia volt a legeredményesebb, míg leányoknál a Csata DSE. Utóbbi tökéletesen teljesített, hiszen nem vesztett mérkőzést egyetlen korcsoportban sem.
Utánpótlássport
2017.12.25. 15:25

Birkózás: a Csepeli BC korosztályos szabadfogású adóssága

A Csepeli Birkózó Club, mondhatni, idén megtette a magáét. Részben. A nagy hagyományokkal bíró fogásnemében, a szabadfogásban megnyerte a női és a férfi utánpótlás-csapatbajnokságot. Ugyanakkor viszont az alsóbb korosztályokban (diák, serdülő) még csapatot sem tudott indítani. Hát, ez meg hogy létezik?
Utánpótlássport
2017.12.25. 12:07

Kosár: a leányválogatottak uralták az utánpótlás évét

Elsősorban a korosztályos leányválogatottaknak köszönhetően volt nagyszerű éve a magyar kosárlabdázás utánpótlásának, a fiúk visszafogottabban szerepeltek. A kosárlabdás évösszefoglalónkat a hazai színtérrel kezdjük, majd kitekintünk a nemzetközi porondra is.
Utánpótlássport
2017.12.25. 09:03

Atlétika: fiatalok mozgalmas és részsikerekben gazdag év után

Csak az U20-as Európa-bajnokság sikerült az idén a vártnál gyengébben a korosztályos válogatott atlétáinknak. Az U23-asok például négy érmet is hazahoztak a bydgoszczi kontinensviadalról. A fiatalok megerősödését azonban leginkább az jelezte, hogy az augusztusi felnőtt-világbajnokságon öt juniorkorú versenyző is az utazó csapatba került. Közülük a 20 esztendős Halász Bence szerepelt a legjobban, aki döntőbe jutott.

822

/

914