
Utánpótlássport
2017.12.18. 11:48
A 2018. év nemzetközi utánpótlásnaptárában lapozgattunk
Két korosztályban rendeznek labdarúgó Európa-bajnokságot, a kézilabdában a női juniorválogatott hazai pályán, Debrecenben szerepelhet az U20-as világbajnokságon, és ugyanott igyekszik megvédeni Ek-elsőségét a 3x3-as kosárlabdában az U18-as leányválogatottunk... És akkor még ott az év legfontosabb utánpótlás-világeseménye, az ifjúsági olimpia is. A 2018. év nemzetközi versenynaptárában lapozgattunk.

Utánpótlássport
2017.12.18. 09:41
Tékvandó: Patakfalvy Miklós alapító elnök és versenyző lányai
Patakfalvy Miklós neve gyakorlatilag egyet jelent a taekwondóval Magyarországon, ám amikor évtizedekkel ezelőtt a futballpályát tatamira cserélte, még ő sem gondolta, hogy nemcsak belőle, hanem mindkét lányából is sikeres versenyző lesz. A sportági szövetség alapító elnökeként máig aktív résztvevője sportága mindennapjainak, míg a 17 éves Luca és a 19 éves Csenge az édesapa nyomdokaiba lépve már itthon és a nemzetközi porondon is aranyérmekért küzd.

Utánpótlássport
2017.12.17. 19:56
Úszás, felnőtt Eb: az utánpótlás-kapitány elégedett a fiatalokkal
A koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokság utolsó napján a 18 esztendős Németh Nándor 8. lett a 100 méteres gyorsúszás döntőjében. Nem sikerült az idején javítania, ám így is mindenki elégedett a teljesítményével. A 14 éves Nagy Réka a 400 méteres gyorsúszásban nem jutott ugyan fináléba, de egyéni csúcsot úszott. Gyurinovics Fanni (16) ötödik számában állt rajtkockára az 50 méteres gyorsúszás előfutamában, de sem a továbbjutás, sem az egyéni rekord megdöntése nem sikerült. Petrov Iván utánpótlás-kapitány szerint a fiatalok teljesítménye maximálisan megfelelt.

Utánpótlássport
2017.12.17. 17:59
Kézi: fölényesen lett első az ORV-n a leány-serdülőválogatott
Három győzelemmel, tornagyőztesként zárta a leány kézilabdázók serdülőválogatottja a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét. A magyar csapatot egyetlen rivális sem tudta megközelíteni, valamennyi mérkőzését több mint tíz góllal nyerte meg.

Utánpótlássport
2017.12.17. 16:28
Vívás: a 14 éves Szemes Gergő kettesével veszi a lépcsőfokokat
Szemes Gergő, az FTC tizennégy éves vívója december 9-én – nem kis meglepetést keltve – megnyerte a tőrözők junior egyéni bajnokságát. A legújabb hírünk szerint most meg a kadét Magyar-kupában lett első. Ki ez a legény, aki kettesével veszi a lépcsőket, felfelé haladtában?

Utánpótlássport
2017.12.17. 13:18
Vívás: hozzák az érmeket Európából az ifjú párbajtőrözők
Ismét sikeres nemzetközi szereplésen vannak túl a juniorkorú párbajtőrözők: a férfiak görögországi viadalán Nagy Dávid ezüstérmet szerzett, míg a nők spanyolországi versenyén Nagy Kinga a harmadik helyen zárt. Ezzel párhuzamosan itthon zajlott a junior-férfikardozók országos bajnoksága, amelyen dupla BVSC-siker született.

Utánpótlássport
2017.12.17. 09:39
Jégkorong: négy szapporói hős a Vasas-utánpótlásért
Szapporó, 2008. A magyar jégkorong-válogatott korábban elképzelhetetlennek hitt sikert ért el, feljutott a világbajnoki A csoportba. A földkerekség tizenhat legjobbja közé. Az akkori főszereplők közül – a hazai sportéletben alighanem egyedülálló módon – négyen is egy klubban dolgoznak, méghozzá utánpótlásedzőként. Szuper Levente, Ladányi Balázs, Horváth András és Peterdi Imre nap mint nap a káposztásmegyeri Jégpalotában adja át a tudását a Vasas fiataljainak.

Utánpótlássport
2017.12.16. 20:15
Jégkorong, U20-as vb: kiesett a magyar csapat az I/A divízióból
A zárófordulóban is vereséget szenvedett a magyar válogatott a Franciaországban zajló divízió I/A csoportos világbajnokságon. Jarmo Tolvanen csapata az osztrákoktól kapott ki 5–2-re, így hatodikként, nyeretlenül esett ki a világ tizenhat legjobb csapata közül.

Utánpótlássport
2017.12.16. 19:01
Úszás, felnőtt Eb: ifjúsági korú magyarok rekordjai
Az úszók koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságán további meglepetésekkel szolgálnak a fiatalok. Németh Nándor új egyéni és korosztályos csúcsot ért el a 100 méteres gyorsúszásban, és visszalépésnek köszönhetően elindulhatott a délutáni középdöntőben. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője kihasználta a lehetőséget, tovább javított a délelőtti rekordján, s most már saját jogon, a 6. legjobb idővel a vasárnapi döntőbe úszott. További új egyéni és korosztályos csúcsok az ifjúsági korú versenyzőktől.

Utánpótlássport
2017.12.16. 16:55
Vitorlázás, ifjúsági vb: tapasztalatszerzésre nagyon hasznos volt
Kínában befejeződött a vitorlázók U19-es világbajnoksága. A magyar versenyzők közül a 29-es hajóosztályban induló Kocsis Bálint, Pavlik András teljesítette a minimális célt a 24. helyezésével. A szörfösök RS:X kategóriájában induló Geiger Richárdnak ugyanez a 24. helyezés már inkább csalódás volt, mint ahogy a Laser Radiálban versenyző Veisse Zoltánnak is a 42. A csapatvezető, Goszleth Marcell szerint mind a versenyzők, mind az edzők rendkívül hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.

Utánpótlássport
2017.12.16. 14:17
Kézi: három NB I-es gárdát gyűrt le a héten a női juniorválogatott
Háromból három élvonalbeli ellenfelét győzte le felkészülési mérkőzésen a női junior kézilabda-válogatott a héten. Hajdu János együttese a Kecskemét, az MTK Budapest és az Alba Fehérvár csapatát is elintézte Balatonbogláron, a fiatalok teljesítményével a szakvezető is elégedett volt.

Utánpótlássport
2017.12.16. 09:22
Karate: máris sikeres a KSI SE legfiatalabb műhelye
A KSI a legnagyobb múltú sportszervezetek egyikeként számos sportágban évtizedes hagyományokra tekinthet vissza. Nem úgy a karatéban, hiszen az egyesület a szakosztályt csupán néhány hónapja működteti, miután szövetségre lépett az Arashi Karate SC-vel. Utóbbi hozta a szakértelmet, előbbi pedig a sikerekhez elengedhetetlen hátteret. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eredmények sem várattak sokáig magukra.

Utánpótlássport
2017.12.15. 21:51
Úszás: Gyurinovics Fanni újabb, ezúttal felnőtt váltósikere
A női 4x50 méteres gyorsváltó tagjaként a 16 esztendős Gyurinovics Fanni volt az első fiatal, aki döntős részvételt harcolt ki a koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon. A szerencsének köszönhetően végül a 18 esztendős Lakatos Dávid is elindulhatott az 1500 méteres gyorsúszás legjobbjai között. Utóbbi ugyan nem tudott ismét egyéni csúcsot úszni, és a nyolcadik helyen ért célba, ám Gyurinovics Fanni szenzációs 25.03-at úszott a váltó második tagjaként. S ezzel ő lett az egyetlen magyar úszó aki az idei valamennyi világversenyen döntős váltó tagja lehetett.

Utánpótlássport
2017.12.15. 19:50
Családban marad: a kosaras klasszis, Mészáros Zalán és a lánya, Szonja
Családban marad című rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek a tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő... A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőnk a 110-szeres válogatott, nyolcszoros bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes, 2005-ben „Az év játékosa” címet elnyert kosárlabdázó, Mészáros Zalán és a Vasas Kosárlabda Akadémiában fejlődő, 16 éves lánya, Mészáros Szonja.

Utánpótlássport
2017.12.15. 17:03
Jégkorong, U20-as vb: az osztrákok ellen dőlhet el a bennmaradás
Másfél harmadon keresztül tartotta a lépést az U20-as válogatott a németekkel a Franciaországban zajló divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokságon. Az esélyesebb rivális végül magabiztosan, 7–2-re győzött, így a magyar csapatnak szombaton 16 órától Ausztria fiataljai ellen kell kivívnia a bennmaradást.

Utánpótlássport
2017.12.15. 11:22
Labdarúgás: 2017 az angol utánpótlás esztendeje volt
Négy korosztályban rendeztek kontinens- és világbajnokságot a labdarúgó-utánpótlás idei évében. Meglepetésekből nem volt hiány, hiszen korábban háttérbe szorult, vagy frissen fejlődésnek indult válogatottak is remekeltek. Az elmúlt időszakban gyengélkedő angolok fantasztikus teljesítménye is meglepetésnek számít, a háromoroszlánosok két világbajnoki, illetve egy Európa-bajnoki címmel gazdagodtak 2017-ben.
825
/
914