
Utánpótlássport
2018.01.10. 15:27
Jégkorong, U20-as vb: még egyszer a kanadai aranyról
Nem borult a papírforma a Buffalóban rendezett U20-as A csoportos jégkorong-világbajnokságon: Kanada győzött, Svédország lett a második, a házigazda és címvédő amerikaiak pedig a bronzérmet szerezték meg. A torna legértékesebb játékosának az amerikai Casey Mittelstadtet választották meg.

Utánpótlássport
2018.01.10. 10:20
Kézi: öt, tavaly még junior játékos a férfi Eb-válogatott keretében
Négy fiatal, tavaly még utánpótlás-korosztályba tartozott játékos került a felnőtt férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe. A juniorválogatott korábbi szövetségi edzője, Gyurka János elmondta: elégedett a játékosokkal, akiken már a kezdetekkor látszott, hogy sokra vihetik.

Utánpótlássport
2018.01.09. 19:41
Jégkorong, leány U18-as vb: ötgólos vereség a folytatásban
Sima vereséget szenvedett a második mérkőzésén a leány U18-as válogatott az olaszországi divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokságon. A magyar csapat az utolsó harmadra teljesen elfogyott, s 6–1-re kikapott a japán együttestől. A szerdai szünnap után csütörtökön a házigazdával találkoznak a mieink.

Utánpótlássport
2018.01.09. 17:25
Tenisz: megkezdődött a korosztályos fedett pályás bajnokság
Az U12-es korosztály versengésével kezdődött meg a korosztályos fedettpályás országos bajnokság a Budai Tenisz Centrumban. A helyszínt nyílt pályázat alapján választotta ki a szövetség. A rangos eseményen nemcsak az új szabályok debütáltak, de a pályákat fedő alumínium tetőszerkezet is. A legfiatalabbak kedden játszották le a döntőket, a tanulságokról pedig dr. Zsiga László, az U12-es válogatott szakvezetője számolt be honlapunknak.

Utánpótlássport
2018.01.09. 16:08
Curling, junior B vb: mindkét válogatottunk a legjobb nyolcban
Mind a fiú-, mind pedig a leányválogatott bejutott a legjobb nyolcba a finnországi Lohjában zajló, junior curling B világbajnokságon, miután előbbiek – holtversenyben a japánokkal – első helyen végeztek a nyolcfős csoportjukban, utóbbiak pedig csoportharmadikok lettek.

Utánpótlássport
2018.01.09. 13:30
Kosár: a szép sikereket elért, 20 éves Jankó Flóra visszavonult
A 20 esztendős Jankó Flóra, az MTK Budapest felnőtt női csapatának alapemberévé vált 2017-ben. Ennek ellenére úgy döntött, hogy tanulmányaiba szeretné fektetni minden energiáját, emiatt pedig felhagy a profisporttal. Szerinte azzal csak addig érdemes foglalkozni, amíg építő hatással van az emberre, és tiszta szívből tudja csinálni.

Utánpótlássport
2018.01.09. 11:42
Asztalitenisz: hét érem a magyar újonc nemzetközi bajnokságon
Hét éremmel zárták a magyar asztaliteniszezők az Angyalföldi Sportközpontban megrendezett magyar újonc nemzetközi bajnokságot. A legjobban a 11 éves Kizakisz Nikolaosz szerepelt, aki egyesben és csapatban is az első helyen zárt.

Utánpótlássport
2018.01.09. 10:52
Alpesi sí: a 19 éves Nagy Bence versenyben van az olimpiáért
Vészesen fogy az idő a pjongcsangi téli olimpiai játékokig, éppen egy hónap van hátra a február 9-i rajtig. A sportolók már visszaszámolnak. Az alpesi síző Nagy Bence is olimpiai lázban ég, esélyes ugyanis a pjongcsangi szereplésre. Most a kvótaszerzésre koncentrál. A 19 éves versenyző decemberben megmutatta mire képes: megnyerte élete első felnőtt nemzetközi FIS-versenyét a törökországi Erzurumban.

Utánpótlássport
2018.01.09. 09:07
Korcsolyasportok: világversenyek egész sora előtt az utánpótlás is
Egy hónap múlva, február 9-én kezdődik a téli olimpia a dél-koreai Pjongcsangban. A magyar korcsolyasportok képviselői – köztük az utánpótláskorú versenyzők – sűrű időszak előtt állnak. Természetesen az olimpia áll a középpontban, de egyéb világversenyek sora is vár a válogatottakra. Ráadásul minden készen áll a jövő zálogát jelentő Nemzeti Korcsolyázó Központ építésének megkezdésére.

Utánpótlássport
2018.01.08. 19:49
Foci: a 20 éves Maitland-Niles az Arsenal alapembere lehet
Kevés olyan sokoldalú, fiatal labdarúgó bukkant fel mostanában, mint a 20 esztendős Ainsley Maitland-Niles. Az Arsenal saját nevelésű játékosa türelmesen várt az esélyre, és megragadta: az U20-as válogatottal világbajnok lett, a most futó szezonban pedig remek teljesítményt nyújt. Ha így folytatja, rövidesen az ágyúsok egyik alapembere lehet.

Utánpótlássport
2018.01.08. 16:46
Jégkorong, leány U18-as vb: négygólos vereség a rajton
Négygólos vereséggel indított az olaszországi divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokságon a leány U18-as válogatott. A magyar csapat sokat hibázott, s a helyzetkihasználásban is elmaradt a szlovákoktól, akik így 6–2-re győztek. Kedden 17 órától Japán együttese ellen javíthatnak a mieink.

Utánpótlássport
2018.01.08. 14:28
Kézi: a fiú ifjúsági válogatott fontos tapasztalatai a boglári tornáról
A lengyelországi ORV-arany után a világ élvonalához tartozó ellenfelekkel készült a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott Balatonbogláron, a Négy Nemzet-tornán. A magyar csapat a horvátok, a norvégok és a szlovénok mögött a negyedik helyen végzett, de Gyurka János a korábbi fellépéshez képest látott biztató elemeket, ugyanakkor persze tisztában van az együttes hiányosságaival is.

Utánpótlássport
2018.01.08. 11:29
Utánpótlás-versenyév: szakemberek feladatokról, célokról, reményekről
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és nyolc sikersportágunk nyolc vezető szakembere mondja el a véleményét összeállításunkban az előttünk álló utánpótlás-versenyév feladatairól, céljairól, reményeiről.

Utánpótlássport
2018.01.08. 08:38
Labdarúgás: Dragóner Attila Filipről, a fiú az apjáról mesél
Családban marad című rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő... A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. Mostani főszereplőnk a 28-szoros válogatott, az atlantai olimpiát is megjárt labdarúgó, Dragóner Attila és a jelenleg a másodosztályú Nyíregyháza csapatában szereplő 19 éves fia, Filip.

Utánpótlássport
2018.01.07. 20:32
Sportlövészet: az Eb- és ifiolimpiai válogatón tisztult a kép
A hétvégén Százhalombattán megtartották a második válogatóversenyt a februári győri Európa-bajnokságra és az ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyre. A junior légpisztolyos leányok, valamint a junior légpuskás fiúk mezőnyében tisztult a kép, a legutóbbi győztesek ismét az élen végeztek. A másik két szakágban, valamint az ifjúsági kvalifikációra készülő fiatalok között még bármi megtörténhet a január végi, harmadik selejtezőn.

Utánpótlássport
2018.01.07. 18:05
Kézi: a fiú ifjúsági Négy Nemzet-torna végére is vereség jött
Újra hatalmas küzdelemben maradt alul a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott a balatonboglári Négy Nemzet-tornán. A magyar csapat az utolsó mérkőzésén majdnem ledolgozta hétgólos hátrányát a szlovénok ellen, végül azonban 30–29-re kikapott, és a negyedik helyen zárt.
841
/
937