Utánpótlássport
2017.10.22. 22:02

Tenisz: amikor pénzdíj sem motiválja a fiatalokat

Négy korosztálynak rendeztek teniszmesterversenyt a hétvégén Budapesten, a Nemzeti Edzés Központban. A hazai szövetség több mint ötmillió forint értékben díjazta a kategóriák első három helyezettjeit. S bár sok jó mérkőzést lehetett látni a három nap alatt, voltak olyan táblák is, amelyeken alig volt versenyző, mint például a tizennyolc éves lányok között. A szakemberek értetlenül állnak a jelenség előtt.
Utánpótlássport
2017.10.22. 18:19

Öttusa: bronzérmes az U17-es mix váltónk az ORV-n

Hat érmet szerzett korosztályos öttusa-válogatottunk Prágában, az Olimpiai Reménységek Versenyén. A zárónapon a Szűcs Dóra, Horváth Barnabás kettős bronzérmes lett az U17-es mix váltók versengésében. Az U19-esek mezőnyében szombaton ezüstérmet nyert Katona Bálint helyezésének köszönhetően a fiúk értékes pontokat szereztek az ifjúsági olimpiára kvótát adó ranglistán. Szloboda József utánpótlás szövetségi kapitány elégedetten értékelte a háromnapos viadalt.
Utánpótlássport
2017.10.22. 16:52

Túraautó: a 16 éves Keszthelyi Vivien a TT-kupáról

Befejezte első és – minden jel szerint utolsó – idényét az Audi TT-kupában a 16 esztendős Keszthelyi Vivien. A szezon végeztével megszűnő sorozat egyfajta köztes lépcsőfokként, tapasztalatszerző állomásként szerepelt a magyar lány karrierjében, s bár az évad meglehetősen felemásra sikeredett, Vivien pozitívan tekint a jövőbe.
Utánpótlássport
2017.10.22. 15:14

Sportlövészet: magyar siker az ifjúsági ligadöntőben

Aranyérmes lett a magyar légpuskás válogatott az Európai Ifjúsági Liga eszéki döntőjében. Az első helyért vívott mérkőzésen 71-49-re verték a svédeket. S bár Joó Éva utánpótlás-koordinátor szerint nem volt hibátlan a csapat teljesítménye, a speciális lebonyolítási módnak köszönhetően magabiztos magyar győzelem született a fináléban.
Utánpótlássport
2017.10.22. 14:26

Cselgáncs: csapatban sem ment a junior-világbajnokságon

Első mérkőzésén vereséget szenvedett a magyar cselgáncsválogatott a Zágrábban zajló junior-világbajnokság csapatversenyében, a németek ellen nem volt ellenszere együttesünknek.
Utánpótlássport
2017.10.21. 22:29

Öttusa: újabb magyar csapatarany az ORV-ről

Az Olimpiai Reménységek Versenyén induló magyar öttusa-válogatott újabb három érmet szerzett az első napon begyűjtött kettő mellé. Az U17-es leánycsapat a dobogó legfelső fokára állhatott fel, míg az U19-es fiúk között Katona Bálint és a csapat egyaránt ezüstérmet nyert. S bár az utánpótlás szövetségi kapitány Szloboda József maradéktalanul elégedett a fiatalok szombati szereplésével, kis szerencsével fényesebbek is lehettek volna azok az érmek.
Utánpótlássport
2017.10.21. 21:40

Öttusa: kettős magyar siker az U24-es Eb-n

Összesen öt érmet nyert Lengyelországban a magyar öttusa-válogatott az első ízben megrendezett U24-es Európa-bajnokságon. A zárónapon kettős sikert könyvelhetett el küldöttségünk, a mix váltóban Simon Sarolta és Horváth Norbert az első, Zs Tóth Anna és Farkas Martin pedig a második helyen végzett. A két szövetségi kapitány, Kállai Ákos és Martinek János egyaránt elégedetten értékelte versenyzői szereplését a kontinensviadalon.
Utánpótlássport
2017.10.21. 18:59

Cselgáncs: érem nélkül a junior-világbajnokságon

Véget értek az egyéni küzdelmek a cselgáncsozók Zágrábban zajló junior-világbajnokságán, a magyar válogatott pedig érem nélkül zárta a verseny lényegi szakaszát. Vasárnap a vegyes csapatverseny következik.
Utánpótlássport
2017.10.21. 17:56

Sportlövészet: fináléban a magyar ifjúsági csapat Eszéken

Az Európai Ifjúsági Liga döntőjében a magyar puskás válogatott megnyerte mindkét szombati mérkőzését, s ezzel csoportja első helyén végzett. A vasárnapi fináléban a svéd csapat lesz az ellenfél, Joó Éva utánpótlás-koordinátor hasonlóan jó folytatást remél tanítványaitól. A végig kiegyensúlyozottan lövő Gáspár Lalita szerint nagyon jó formában, bizakodva várják az aranymeccset.
Utánpótlássport
2017.10.21. 16:35

A hónap műhelye: szegedi és győri győzelem

Kiváló szeptemberi teljesítményük elismeréseként a DÉMÁSZ Szeged VE kajak-kenusai nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A 2017 harmadik negyedévében nyújtott produkciójáért a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerés a Győri Audi ETO KC kézilabdázóit illette meg, a közönségdíjat és a százezer forintos utalványt pedig nem először és nagy fölénnyel a KSI SE vízilabdázói nyerték.
Utánpótlássport
2017.10.21. 11:54

Csapatsportok: fiatalok a felnőtt élvonalban

Összeállításunkban utánajártunk, hogy a hat legnépszerűbb csapatsportágban vajon mennyi lehetőséget kapnak az 1997. január elseje után született fiatalok az élvonalbeli bajnokságban.
Utánpótlássport
2017.10.21. 09:04

Ritmikus gimnasztika: hatszáz fiatal a Viktória-kupán

Hetedik alkalommal rendezik meg a Viktória-kupa nemzetközi ritmikus gimnasztika versenyt Budapesten. A torna megálmodója és főszervezője az olimpikon Fráter Viktória. Az OSC RGE elnöke arról számolt be honlapunknak, hogy az idén is rekordszámú nevezés érkezett hozzájuk, s a nyolc-kilenc éves korosztály képviselteti magát a legnagyobb létszámban.
Utánpótlássport
2017.10.20. 22:51

Öttusa: ezüstérmes a férficsapat az U24-es Eb-n

Ezüstérmet nyert a magyar férficsapat az U24-es öttusa Európa-bajnokságon Lengyelországban. Az egyéni versengésben ugyan egyetlen sportolónk sem tudott a dobogóra lépni, összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a társaság. Martinek János szövetségi kapitány a hosszú és fárasztó nyári versenyidőszak után kifejezetten örül az ezüstéremnek.
Utánpótlássport
2017.10.20. 22:11

Öttusa: magyar csapatarany a prágai ORV-ről

Az Olimpiai Reménységek Versenyén az U17-es fiúk között Koleszár Mihály ezüstérmet szerzett, a csapat pedig aranyérmes lett, míg az U19-es lányok csapatban a negyedik helyen végeztek. Szloboda József utánpótlás szövetségi kapitány senkitől sem várt nagy eredményeket a felkészülés ezen időszakában, ám a fiúk alaposan meglepték kiemelkedően jó teljesítményükkel. A szakember szerint nagy jövő várhat erre az együttesre.
Utánpótlássport
2017.10.20. 19:36

Sportlövészet: peches rajt az ifjúsági ligadöntőben

Elveszítette első, szerbek elleni mérkőzését a magyar vegyes puskás válogatott Eszéken, az Európai Ifjúsági Liga döntőjében. Az együttes szombaton javíthat, a nyolcas döntőbe az utolsó pillanatban bekerült Ausztria, majd Horvátország ellenében. Joó Éva utánpótlás-koordinátor szerint senki sem lőtt kiemelkedő formában, amit az erős szerb csapat maradéktalanul ki is használt. Pekler Zalán szerint bele kell még lendülniük a tíz méteres szezonba, de már a soron következő, osztrákok elleni meccsre felszívják magukat.
Utánpótlássport
2017.10.20. 18:50

Cselgáncs: pontszerzés nélkül a junior-világbajnokságon

A magyar cselgáncsozók helyezetlenül zárták a Zágrábban zajló junior-világbajnokság harmadik napját, de több győztes mérkőzésnek is örülhettünk. A japánok menetelése tovább tart, ismét két aranyat nyertek.

844

/

914