
Utánpótlássport
2017.12.23. 18:10
Cselgáncs: faramuci módon alakul ki az ifjúsági olimpia mezőnye
A héten kihirdették a cselgáncsozók utánpótlás Héraklész-keretét, ennek apropóján térképezzük fel a válogatottat Bíró Norbert ifjúsági keretedző segítségével. Szó esik a jövő évi tervekről, a felkészülés kulisszatitkairól, a válogatási rendszerről is és a jövő évi ifjúsági olimpia különös kvalifikációs elveiről is.

Utánpótlássport
2017.12.23. 15:12
Amerikaifutball: a 19 éves Zilai János a tengerentúli egyetemi bajnokságba készül
Már tizenhárom évesen a felnőttek között edzett, két év múlva pedig be is mutatkozott az élvonalban Zilai János, aki sporttörténelmet írna azzal, hogy a magyar amerikaifutballisták közül elsőként sportösztöndíjjal tanulna, játszana az Egyesült Államok egyik egyetemén.

Utánpótlássport
2017.12.23. 09:03
Vízilabda: Vad Lajos játékosainak egyike a fia a Honvédban
Családban marad című rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek a tagjait a rokoni kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő... A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. Mostani főszereplőnk a korábbi 35-szörös válogatott vízilabdázó, jelenleg a Honvéd felnőttcsapatát irányító Vad Lajos és – szintén pólós – 18 éves fia, a Kőér utcaiak élvonalbeli csapatát erősítő, korosztályos válogatott Vad Levente.

Utánpótlássport
2017.12.22. 19:24
Vívás: sikereikkel őrzik a hagyományokat a csabai fiatalok
Halmozzák a sikereket a békéscsabai Alföldi Vívó Akadémia párbajtőrözői. A felnőttek ob-ján a 16 esztendős Dékány Kinga minden idők legfiatalabb magyar bajnoka lett a fegyvernemben, a klub junior leánycsapata pedig évek óta veretlen az országos bajnokságon.

Utánpótlássport
2017.12.22. 17:06
Úszás: Sós Csaba szövetségi kapitány a 2017-ben remeklő utánpótlásról
Kiemelkedően eredményes évet zártak az idén fiatal úszóink. Így aztán a koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon vízbe szálló utánpótláskorúak amolyan jutalomból, különösebb teher nélkül tempózhattak. A szövetségi kapitány, dr. Sós Csaba a legjobbaknak egyéves védettséget garantál, s a csapatmunkában hisz. A szakember szerint a tudományos módszerek is a magyar modell működőképességét bizonyítják, még akkor is, ha a gyakorlat az igazi tanítómester. A megnövekedett anyagi források kapcsán a hatékonyságot tartja a legfontosabb mértékegységnek.

Utánpótlássport
2017.12.22. 13:34
Vízilabda: a 14 éves Pető Attila már a KSI felnőttcsapatában is bemutatkozott a szezonban
A KSI SE vízilabda-szakosztálya futószalagon termeli az ígéretes játékosokat. Akad azonban valaki, aki az erős állományból is kiemelkedik. Ő Pető Attila, aki 14 esztendősen az összes utánpótlás-korosztályban letette már a névjegyét. Tagja az U17-es válogatottkeretnek, mi több, klubjában a felnőttek között is vízbe szállhatott öt második vonalbeli mérkőzésen.

Utánpótlássport
2017.12.22. 11:19
Kosár: két évtizede neveli a leányutánpótlást a soproni „darázsfészek”
Ebben az évben húszesztendős lett a Soproni Darazsak Akadémia, amely a napokban kisfilmet is közzétett a két évtized gazdag történetéről. A sikeres leány-kosárlabdaklub históriájának statisztikai mutatói között böngészve érdekes adatokra lelhetünk, s írásunkból kiderül az is: az utánpótlás-nevelő műhelyből felnőttélvonalbeli játékosok sora került ki.

Utánpótlássport
2017.12.22. 08:00
Amerikaifutball: Jónás Máté, a 19 éves miskolci cornerback lett az év juniorjátékosa
A 19 esztendős Jónás Mátét, a Miskolc Steelers játékosát választották idehaza az év junior amerikaifutballistájának. A már a felnőtt válogatottban is bemutatkozó védőt eddigi pályafutásáról, jövőbeli terveiről kérdeztük.

Utánpótlássport
2017.12.21. 19:25
Úszás: a 14 éves Hatházi Dóra lábtörés után töretlenül megy előre
Öt aranyéremmel tért haza Romániából, a közép-európai országok serdülő-úszóversenyéről Hatházi Dóra. A Nyíregyházi Sportcentrum 14 éves versenyzője volt az egyetlen, akit a csapatvezető, Petrov Iván utánpótlás-kapitány név szerint is kiemelt a magyar résztvevők közül. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló 200 m pillangón teljesítette a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság szintidejét.

Utánpótlássport
2017.12.21. 17:25
Kosár: mindegyik leányválogatott az Eb A divíziójában szerepel '18-ban
Zsúfolt európai program vár jövőre a korosztályos kosárlabda-válogatottakra. A hazai szakvezetésnek azonban ennél sokkal nagyobb probléma, a külföldön játszó fiatalok kikérése a klubcsapatuktól. A hazai szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajos szerint ebben az ügyben a korábbiaknál határozottabban jár el a szakvezetés.

Utánpótlássport
2017.12.21. 15:26
Kézi: Bárdy Noémi ontja a gólokat a serdülőbajnokságban
Még csak 15 éves, de már felnőtteket megszégyenítő magabiztossággal szórja a gólokat Bárdy Noémi, az MTK Budapest kézilabdázója. A serdülő első osztályú bajnokság őszi idényében 142-szer volt eredményes kilenc mérkőzés alatt, ami – akárhogy is számoljuk – meccsenként majdnem tizenhatos gólátlag…

Utánpótlássport
2017.12.21. 10:40
A hónap műhelye: a Pénzügyőr birkózóié a novemberi díj
Kiváló novemberi teljesítményük elismeréseként a Pénzügyőr SE birkózói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Törekvés SE vívóihoz került.

Utánpótlássport
2017.12.21. 09:09
Röplabda: négy korosztályos válogatott harcol az Eb-szereplésért
Jövőre legalább négy Eb-kvalifikációs tornán kell helytállniuk a magyar röplabdázók utánpótlás-válogatottjainak, amelyek közül az U17-es leánycsapat hazai pályán, január első hétvégéjén Miskolcon a szlovákokkal, a portugálokkal és a törökökkel játszik.

Utánpótlássport
2017.12.20. 20:25
Kézi: a gyermekbajnokságban is lezárult az év
A legkisebbek mezőnyében is befejeződtek a küzdelmek a kézilabda-utánpótlásbajnokságban. A gyermekkorosztályban a középszakasz első fordulója után valamennyi korosztályban kiélezett a küzdelem, a fiúk között az Éles Kézisuli, illetve a PLER-Budapest gárdája vezet, míg a leányok versengésében az FTC és a Debrecen áll az élen a téli szünet előtt.

Utánpótlássport
2017.12.20. 19:07
Jégkorong: kanadai tornára utazott el az U18-as válogatott
Ma, szerdán délelőtt elutazott, hat nap múlva, kedden pedig megkezdi szereplését az U18-as válogatott a Mac’s Tournament elnevezésű, színvonalas nemzetközi jégkorongtornán. Glen Williamson együttesére nem vár egyszerű feladat, hiszen négy kanadai riválissal találkozik.

Utánpótlássport
2017.12.20. 17:51
Síugrás: a 18 éves Vörös Virágot a vk-szereplés után újabb sérülés érte
Vörös Virágnak (18) a síugró-világkupán való sportágtörténelmi szereplése reményt adhat a sportbarátoknak, hogy fellendül a mifelénk kevésbé elterjedt, a kiváló kőszegi műhelyre koncentrálódó szakág. Virág azonban nem túl szerencsés... Tavaly a kereszt-, most a bokaszalagja szakadt el, és újra kényszerpihenőre vonul. Pont a szezon közepén.
846
/
937