
Utánpótlássport
2017.12.01. 11:52
Röplabda: helytáll az NB I-ben a Dunaferr csupa fiatal alkotta férficsapata
Egyelőre remekül helytáll a Dunaferr SE utánpótláskorú röplabdázók alkotta felnőtt-férficsapata a hazai élvonalban. Az ötödik helyen álló együttes edzője, Tomanóczy Tibor már évek óta fiatal gárdával szerepel az NB I-ben, ugyanakkor nem bánná, ha több lenne a rutinos játékos, akiktől lehet tanulni.

Utánpótlássport
2017.12.01. 09:00
Foci: orosz álom, krasznodari luxuskivitelben
Négy meccsen húsz gólt szerzett eddig a Krasznodar U19-es futballcsapata az UEFA Ifjúsági Ligában, az orosz fiatalok a magyar bajnok Budapest Honvédot 9–1-es összesítéssel ejtették ki a sorozatból. Az akadémia sportigazgatóját, Makszim Szavosztyint a siker titkáról és a klub terveiről kérdeztük, s persze a tízmillió euróért sem eladó csodacsatár, Ivan Ignatyjev is szóba került.

Utánpótlássport
2017.11.30. 16:39
Torna: hat ifjúsági versenyző indul a mesterfokú bajnokságon
A hétvégén Győrben rendezik meg a felnőtt tornászok mesterfokú bajnokságát, amit a Swietelsky-kupáért írtak ki. A hagyományos évzáró viadalon az utánpótlás-bajnokságon első három helyezett ifjúsági versenyző is elindulhat. A férfiaknál így Balázs Krisztián, Kiss Balázs és Mészáros Krisztofer, a nőknél pedig Schermann Bianka, Bácskay Csenge és Székely Zója léphet a felnőttekkel együtt a szerekhez.

Utánpótlássport
2017.11.30. 11:46
Vívás: a 15 éves Büki Lili, aki kétszer is legyőzte az olimpiai bajnokot
Fantasztikus felnőtt országos bajnokságot zárt a tataiak 15 éves vívója, Büki Lili. A kadétkorú párbajtőröző amellett, hogy egyéniben bronz-, csapatban pedig aranyérmet szerzett, kétszer is legyőzte az aktuális olimpiai bajnokot, Szász-Kovács Emesét. Honlapunknak a versenyző és edzője beszélt a két sikerről, valamint a további tervekről.

Utánpótlássport
2017.11.30. 09:23
Tollaslabda, U17-es Eb: Sándorházi Vivien bronzérmes
„Sose legyen rosszabb!” – jellemezte a Prágában rendezett tollaslabda U17-es Európa-bajnokságot Csorba József, a szövetség elnöke. Utalva arra, hogy Sándorházi Vivien bravúros teljesítménnyel bronzérmet szerzett egyéniben. A leánynak remek visszajelzést adott a kontinensviadal: ezen az úton érdemes tovább haladnia.

Utánpótlássport
2017.11.29. 11:57
Megkezdődött az Egy nap az utánpótlásért című konferencia
Lezajlott a szerkesztőségünk által immár hetedszer szervezett utánpótlás-nevelési konferencia a budapesti Hotel Millennium előadótermében. Bruckner Gábor főszerkesztő köszöntötte az ezúttal is nagyszámú érdeklődőt. Megkezdődtek az előadások, gondolatébresztőt a sportiskolai program szakértője, Lehmann László mondott. Két, átfogó témában összesen hét, magas színvonalú előadás hangzott el, majd Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelését felelős, helyettes államtitkár adott tájékoztatást az idei eredményekről és 2018 fejlődési irányairól.

Utánpótlássport
2017.11.29. 09:26
Úszás: a 17 éves, kétlaki Juhász Janka a medencét választotta
Négy világversenyen úszott nyáron Juhász Janka. Két nyílt vízin és két medencésen. Bár az edzője, Novotny Attila figyelmeztette az ezzel járó nehézségekre, visszatartani semmiképpen nem szerette volna. A 17 éves kiskunhalasi leány levonta nyári nagy menetelésének tapasztalatait, és jövő évben a medencés feladatokra összpontosít.

Utánpótlássport
2017.11.28. 21:39
Birkózás: az U23 világa, a számok tükrében
Egyedül Japán tudott aranyat nyerni mindhárom fogásnemben a vasárnap a lengyelországi Bydgoszczban véget ért, első U23-as birkózó-világbajnokságon. Ez meglepő lehet azoknak, akik ugyan csak tisztes távolból figyelik a sportág eseményeit, de hozzászoktak a szovjet utódállamok átütő sikereihez. A vb-n 28 ország szerzett érmet, 10 aranyat is – közöttük a magyarok.

Utánpótlássport
2017.11.28. 19:24
Tollaslabda: második és ötödik hely a pécsi U15-ös csapatviadalon
Miközben a „nagyok” Prágában hajtanak az U17-es Európa-bajnoki címért, addig itthon a „kicsik” sem vesztegelnek. Pécsett rendezték a Nation to Nation elnevezésű nemzetközi csapatversenyt az U15-ös korosztálynak, ahol a magyarok a második, illetve az ötödik helyet szerezték meg.

Utánpótlássport
2017.11.28. 15:01
Ökölvívás: a Bernáth fiúk Hajdúhadház cigánysoráról
A törökországi ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon a DVSC sportolója, Bernáth Attila szerezte a magyar küldöttség egyetlen érmét. A kontinensviadal ezüstérmese Hajdúhadházán él testvéreivel és unokatestvéreivel. Közös szenvedélyük a boksz. A sport ebben a közegben azonban elsősorban nem szabadidős tevékenység, hanem kitörés a hátrányos helyzetükből. A DVSC ökölvívó-szakosztályának vezetőedzője, Salánki László néha úgy érzi, szélmalomharcot vív a környezettel és a visszahúzó erőkkel, de a Bernáth fiúk sorsát illetően bizakodó.

Utánpótlássport
2017.11.28. 12:35
Torna: a KSI SE változatlanul az utánpótlás fellegvára
A KSI mindig is a magyar tornautánpótlás meghatározó fellegvára volt. S hogy ez még manapság is így van, arra a múlt heti korosztályos bajnokság a legjobb példa. A sportiskolások remekül szerepeltek, a leányok minden korosztályban a legjobbak között voltak, a fiúk mezőnyében pedig a kadétok tettek ki magukért.

Utánpótlássport
2017.11.28. 09:32
Tenisz: a Play and Stay gyermekprogram gondjai
A hétvégén rendezték meg az U11-es korosztályok teniszcsapatbajnoki döntőjét. A fiúk mezőnyében a Nexon Dunakeszi TK, a leányoknál pedig az Alfa TI nyerte a kupát. A Play and Stay gyermekprogram tapasztalatairól Juhász Gáborral, a szövetség szakmai igazgatójával beszélgettünk. Az országos PS-rendszerbe közel 20 ezer gyerek tartozik, a később bekövetkező lemorzsolódás megakadályozására a nemzetközi és hazai szövetség egyaránt nagy figyelmet fordít.

Utánpótlássport
2017.11.27. 20:06
Kosár: továbbra is veretlen a Vasas a kadét-leánybajnokságban
Szoros mérkőzésen verte a Vasas Akadémia a Kosárlabda Akadémia Pécset, és továbbra is veretlenül listavezető. A másik pécsi csapat, az utolsó, a hatodik helyen álló PVSK továbbra is nyeretlen, ráadásul legutóbb az ötödik helyezett Török Flóris-Törekvés SE mért rá súlyos vereséget a kadét-leánybajnokság Nyugati csoportjában.

Utánpótlássport
2017.11.27. 19:22
Sportlövészet: a 17 éves Gáspár Lalita az olimpiai keretbe került
A hétvégi légfegyveres Hungarian Open nemzetközi verseny vasárnapi, összevont mezőnyében a 17 esztendős Gáspár Lalita nyerte a női légpuskások versenyét. Az elmúlt héten azonban más is történt vele: a sportág olimpiai válogatott keretébe került. A bizalmat motivációs erőnek érzi. Pillanatnyilag az iskola és a lövészet tökéletesen kitölti a napjait.

Utánpótlássport
2017.11.27. 16:51
Kézi: Hajdu mester a női juniorválogatott norvégiai túrájáról
Félsikerrel zárult a női juniorválogatott norvégiai kirándulása, a csapat egyszer győzött, egyszer vereséget szenvedett a házigazda ellen. Hajdu János szakvezető felemás érzésekkel tért haza, de mindenképpen hasznosnak értékelte a kétnapos megméretést.
853
/
937