Vb-jelöltek tornája: Rapport döntetlennel kezdett Madridban

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 21:02
null
Rapport remizett (Fotó: AFP)
Döntetlennel kezdte meg szereplését Rapport Richárd a sakkvilágbajnok-jelöltek tornáján Madridban.

 

Rapport Richárd rögtön egy olyan ellenfelet kapott az első fordulóban, akivel szemben negatív mérleggel állt a klasszikus játszmákat nézve a madridi torna előtt. Jan-Krzysztof Duda korábban két győzelmet aratott, míg a 26 éves magyar nagymester csak egyet. Ráadásul pénteken a sötét bábukat vezetve kellett szembenéznie a 24 éves lengyellel.

Gyimesi Zoltán, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 2013 óta segíti Rapport felkészülését elmondta, hogy „ami az esélyeket illeti, Dudát Ricsivel és Nakamurával azonos csoportba sorolom, de ezen belül az ő sikere lepne meg a legjobban.”

Nos, a mostani partijukban Duda jelentős pozíciós előnyre tett szert a megnyitásban, de nem tudta nyerésig fokozni az állását. Rapport fokozatosan kiegyenlített, és végül meg tudta menteni a pont egyik felét. A játszma 69 lépésig és kereken hat órán át tartott.

A 2. fordulóban szombaton Rapport a világos bábukat irányíthatja a francia Alireza Firouzja ellen.

Egyébként Rapport még az elutazás előtt posztolt a Twitter-oldalán – nem gyakran tesz ilyet –, amivel elárulta, hogy Ljubomir Ljubojevics, a jugoszláv (szerb) sakkozás 71 éves legendája segíti szekundánsként a spanyol fővárosban.

 


 

SAKK, VILÁGBAJNOKJELÖLTEK TORNÁJA, MADRID
1. FORDULÓ

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2750)–Rapport Richárd (2764) döntetlen
Ting Li-zsen (kínai, 2806)–Jan Nyepomnyascsij (orosz, 2766) 0:1
Fabiano Caruana (amerikai, 2783)–Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) 1:0
Teymur Racabov (Radzsabov, azeri, 2753)–Alireza Firouzja (francia, 2793) döntetlen

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:59

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.09. 20:24

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06
Ezek is érdekelhetik