Fabio Capello már csütörtökön munkába áll

2006.07.05. 15:21
Címkék
Ramon Calderon, a Real Madrid vasárnap megválasztott elnöke ma azt mondta: létrejött a megállapodás közte és Fabio Capello (képünkön) között. Ez azt jelenti, hogy a Juventusnál tegnap lemondott futballedző a spanyol királyi gárda vezetőedzőjeként folytatja a pályafutását. Az új szakvezető csütörtökön délben tartja meg bemutatkokzó sajtótájékoztatóját.

Szavazás

Ön szerint mire lesz képes Capello a Reallal?

Írja be az itt látható számot!
„Mindenben egyetértettünk, és már ma csatlakozik a csapathoz” – fogalmazott a civilben ügyvédként dolgozó Calderon a brit Sky Sports internetes oldalának adott nyilatkozatában.

„A szerződésünk három évre szól, minden rendben van, és nagyon örülünk, hogy (Capello) hamarosan megérkezik.”

Calderon hozzátette még: Fabio Capello, miután tegnap szerződést bontott a Juventusszal, Torinóból Madridba repült, hogy aláírja a szerződését, és már csütörtökön elkezdi a munkát a királyi gárdánál.

A hatvanéves sztáredző korábban már dolgozott a Real Madridnál, ő volt az az edző, akivel a fővárosi együttes megnyerte az 1996–97-es bajnokságot.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
3 perce

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
16 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
47 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
49 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
49 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
52 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
55 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája