Luis Aragones marad a válogatott élén

Vágólapra másolva!
2006.09.11. 14:04
Címkék
Továbbra is Luis Aragones marad a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember hiába ajánlotta fel lemondását, megerősítette őt tisztségében a szövetség elnöke.
Luis Aragonest megerősítette a szövetség elnöke
Luis Aragonest megerősítette a szövetség elnöke
Luis Aragonest megerősítette a szövetség elnöke
Luis Aragonest megerősítette a szövetség elnöke

Luis Aragones spanyol szövetségi kapitányt az elmúlt hónapokban több támadás is érte: sokan őt tették felelőssé a válogatott várakozáson aluli világbajnoki szereplése miatt, valamint az Észak-Írországban elszenvedett Eb-selejtező-vereség sem javított a megítélésén.

A 68 éves kapitány hétfőn találkozott a spanyol szövetség vezetőjével és felajánlotta a lemondását, ám azt nem fogadták el, sőt, megerősítették pozíciójában.

Aragones mindenesetre néhány napot kért, hogy meghozza a végső döntést a folytatásról.

„Néhány hónappal ezelőtt azt mondták, hogy ő az ideális a kapitányi posztra, most meg a fejét követeli a közvélemény – mondta a szövetség szóvivője, Jorge Carretero. – „Továbbra is kiállunk Luis Aragones mellett, ám ha néhány nap múlva úgy dönt, hogy menni akar, akkor elengedjük.”

Luis Aragones 2004-ben vette át a kapitányi posztot Inaki Saeztől. A világbajnokság előtt azt nyilatkozta: ha együttese nem jut el a negyeddöntőig, azonnal távozik, ám végül megváltoztatta elhatározását.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
15 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
16 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik