Barcelona: Rijkaard bocsánatkérést vár Eto'ótól

Vágólapra másolva!
2007.02.13. 13:58
Címkék
Frank Rijkaard, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője elvárja Samuel Eto’ótól, hogy bocsánatot kérjen a vasárnapi viselkedéséért.
Rijkaard szerint Eto'onak elnézést kell kérnie
Rijkaard szerint Eto'onak elnézést kell kérnie
Rijkaard szerint Eto'onak elnézést kell kérnie
Rijkaard szerint Eto'onak elnézést kell kérnie

A kameruni csatár a Racing Santander ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen a cserepadon üldögélt, majd a lefújás előtt húsz perccel kezdett melegíteni. Rijkaard azonban kivárt és csak öt perccel a lefújás előtt szerette volna beküldeni a pályára, Eto’o viszont megtagadta az edző utasítását.

A csatár közel öthónapos kihagyás után kapott volna játéklehetőséget, mert szeptember 27-én, a Werder Bremen elleni Bajnokok Ligája-találkozón súlyos térdsérülést szenvedett.

Eto’o hétfőn már nem edzett együtt a csapattal. Ha majd sor kerül a bocsánatkérésre, akkor Rijkaard eldöntheti, milyen büntetést szabjon ki a támadóra.
Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
7 perce

Vas Blanka negyedik helyen zárt a szezonbeli első vk-futamán

Kerékpár
24 perce

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
52 perce

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2 órája

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
2 órája

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik