Cassanót is „rehabilitálta” Capello

Vágólapra másolva!
2007.02.23. 14:17
Címkék
David Beckham után Antonio Cassano is „bűnbocsánatot” nyert. Az olasz támadót is nevezte Fabio Capello edző az Atletico Madrid elleni bajnokira készülő keretbe.
Antonio Cassano újra játszhat
Antonio Cassano újra játszhat
Antonio Cassano újra játszhat
Antonio Cassano újra játszhat

Antonio Cassano, a Real Madrid olasz támadója már hosszú ideje nem lépett pályára az első csapatban: Fabio Capello októberben, a Getafe ellen 1-0-ra elvesztett meccs után száműzte az őt a kevés játéklehetőség miatt kritizáló honfitársát.

A vezetőedző már a hét elején elmondta, hogy Cassano újra játéklehetőséget kaphat, mivel lefogyott és az edzésmunkája ellen sem lehet kifogás.

Nemrég egy másik „száműzött”, David Beckham is visszatérhetett az együttesbe, és az angol középpályás remek formában van, sokat segített a Real Madridnak mind a Real Sociedad elleni bajnoki, mind a Bayern München elleni BL-mérkőzésen. A Betis elleni bajnokin azonban kiállították.

Fabio Capellónak most leginkább a védelemben van problémája, hiszen sérülés miatt nem számíthat Sergio Ramosra, Raúl Bravóra és Roberto Carlosra sem.
Legfrissebb hírek

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
4 perce

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
5 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
59 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
1 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik