A Barca-drukkerek megnyugodhatnak, a zseni jó ideig náluk marad

Vágólapra másolva!
2007.03.08. 18:08
Címkék
RONALDINHO. Így, csupa nagybetűvel. Március 21-én még csak 27 lesz, de szinte már mindent megnyert, amiről egy futballista álmodhat. Addig kispályázott, amíg nagypályás nem lett, ráadásul a futsaljátékosként tanult trükkökből manapság is vígan megél.
Ronaldinho varázsol
Reuters
Ronaldinho varázsol
Ronaldinho varázsol
Reuters
Ronaldinho varázsol

Kétséges Ronaldinho játéka a hétvégi meccsen

Izomsérülést szenvedett a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Ronaldinho, a Barcelona brazil sztárja, így erősen kétségessé vált játéka a Real Madrid elleni hétvégi rangadón.

„Ronaldinho csütörtök reggel már több vizsgálaton is átesett, most még nem lehet megmondani, hogy felépül-e szombatig” – állt a Barcelona közleményében.
A brazil zsonglőrnek nemcsak a Nemzeti Sport összeállításában, hanem a Nike legújabb reklámfilmjében is főszerep jutott – olvasóink így most „bepillanthatnak" a kulisszák mögé.

Írunk arról, hogy 13 évesen egymaga döntött el egy meccset: a 23–0-s diadalból 23 góllal vette ki a részét, és írunk a gyermek Ronaldinhóról is.

Édesanyja például így vall róla.

„Ronaldo labdával a hóna alatt közlekedett otthon, sokszor a lakásban is rugdosta. Nem kevés energiámat emésztette fel, hogy úgy rakosgassam a dolgokat, hogy ne legyenek veszélyben. Nem egyszer kértem, ne odahaza kísérletezzen a különböző mutatványokkal, amikor ezt meghallotta, több se kellett neki, rohant az utcára focizni…”

A Barcelonában igen boldogan élő klasszis állítja, sem a csapatot, sem a várost nem akarja elhagyni még egy darabig, mert itt, azaz ott a mai napig megbecsülik a vezetők, a játszótársak és a drukkerek.

Úgyhogy a Barca-drukkerek megnyugodhatnak, a zseni jó ideig náluk marad.

Aki pedig többet szeretne megtudni
Ronaldinho káprázatos trükkjeiről,
az lapozza fel a pénteki Nemzeti Sportot.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
39 perce

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2 órája

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
3 órája

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
3 órája

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
3 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik