La Liga: a hosszabbításban mentett pontot a Valenciának

Vágólapra másolva!
2007.03.11. 23:13
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának zárómérkőzésen a Valencia Fernando Morientes (képünkön) 92. percben szerzett fejesgóljával mentett egy pontot az Osasuna vendégeként.
Reuters
Reuters

A vendégek léptek fel támadólag a mérkőzés elején, de gyorsan kiegyenlítődtek az erőviszonyok, aztán a magukat és a párharcokat könnyen megadó vendégek ellen a hazaiak fokozatosan átvették a játék irányítását.

A 36. percben Punal tizenegyesből betalált Canizares hálójába, de a vendégeket még ez sem ébresztette fel ráérős játékukból.

A hajrában viszont már fokozta a nyomást a Valencia, de az Osasuna kapusa Ricardo többször, így Joaquín és Villa próbálkozásainál is a helyén volt.

Az eseménydús és indulatoktól sem mentes, több sárga kártyát - Angulónak mindjárt kettőt is, így jött is a kiállítás - hozó hajrában a vendégek végül Morientes hosszabbításban szerzett fejesgóljával megérdemelten mentettek egy pontot.

Ötödször játszott döntetlent a Valencia, negyedszer vendégségben. Három pontra állnak a listavezető Barcelona és második helyen álló Sevilla mögött és két ponttal előzik meg a negyedik helyezett Real Madridot.

Az Osasunának nagyon kellett volna a plusz két pont, a 13. helyen állva csak öt ponttal előzik meg a legjobb kiesőt, a Bilbaót.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

26. FORDULÓ:
Osasuna – Valencia 1-1 (Punal 36. – 11-esből, ill. Morientes 92.)
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
50 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
50 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
51 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
1 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
2 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
3 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik