José Antonio Reyes a nyáron elhagyhatja a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2007.03.30. 12:10
Címkék
A Real Madrid középpályásként és csatárként is bevethető játékosa, José Antonio Reyes elmondta, hogy várhatóan elhagyja a királyi gárdát, ahova tavaly nyáron érkezett kölcsönbe.

José Antonio Reyes 2006 nyarának végén hosszú hercehurca végén szerződött – Julio Baptistáért cserébe – egy évre kölcsönbe az Arsenaltól a Real Madridhoz.

A királyi gárdánál azonban nem sikerült állandó helyet kiharcolnia magának, és a hírek szerint Madridban sem igazán akarják megtartani a válogatott futballistát.

Reyesnek a nyáron vissza kellene térnie klubjához, az Arsenalhoz, de Angliában már felégetett maga mögött minden hidat, annyit nyilatkozta azt, hogy elege van a brit fociból.

„Ha nem kellek a Realnak, keresek másik kihívást” – nyilatkozta Reyes. – „Minden egyes mérkőzés meghatározhatja a jövőmet, de most az a legfontosabb, hogy megmutassam a vezetőknek: számíthatnak rám. Várok júniusig, hogy tiszta fejjel dönthessek a folytatásról.”

„Még megnyerhetjük a bajnokságot” – fűzte hozzá a térdsérüléséből felépülő játékos. – „Tizenegy meccsünk van hátra, és mindegyiket meg kellene nyerni.”
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
4 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
4 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
4 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
5 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
6 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
7 órája
Ezek is érdekelhetik