Lionel Messi megint Diego Maradonát idézte a Nou Campban

Vágólapra másolva!
2007.06.09. 22:54
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában a Barcelona hazai pályán, a Nou Campban 2-2-s döntetlent játszott a városi rivális Espanyol csapatával. A vendégek a 90. percben egyenlítettek. Hazai nyomással indult a mérkőzés, de az első komoly gólhelyzet a vendégek előtt adódott: Tamudo éles szögből, jobbról leadott lövése elzúgott a Barca-kapu előtt, de azért Valdés kapusnak ujjheggyel erre rá kellett segítenie.
Hiába Messi duplája, Tamudo két találata egy pontot hozott az Espanyol konyhájára
Reuters
Hiába Messi duplája, Tamudo két találata egy pontot hozott az Espanyol konyhájára
Hiába Messi duplája, Tamudo két találata egy pontot hozott az Espanyol konyhájára
Reuters
Hiába Messi duplája, Tamudo két találata egy pontot hozott az Espanyol konyhájára

A folytatásban Xavi veszélyeztetett egy távoli lövéssel - Kameni védett bravúrosan szögletre -, majd Messi került helyzetbe egy elcsent labdával. A center helyén kilépő Puyol(!) elől sodorták el azt a labdát, amelyet az argentin végül előtt a kapu előtt keresztbe.

A nagy fordulatot a 30. perc hozta, amikor az addig rombolásra törekedő vendégek, akiknek szórványos támadásépítéseit hatékonyan torpedózták meg a hazaiak, végül csak eljutottak a helyzet befejezéséig.

De la Pena forgatta meg Puyolt, majd a labdát az akciót szépen néző Thuram mögé passzolt. Az üresbe belépő Tamudo a kifutó és vetődő Valdést megelőzve emelt-pörgetett a bal felsőbe 14 méterről.

Fokozta a nyomást a Barca, a legaktívabb, a pálya minden szegletében feltűnő Messi még a szünet előtt egyenlített. Tegyük hozzá: szabálytalan gólt szerzett az argentin, aki egy jobboldali beadást kézzel továbbított a vendégek kapujába. Miként tette azt Diego Maradona az 1986-s vb-n Anglia ellen.

A legendás dél-amerikai tízes azon a találkozón egy pazar szólógólt is szerzett, azt a találatot Messi az áprilisi, Getafe elleni Spanyol Kupa-mérkőzésen utánozta le.

Az Espanyol-játékosok hiába reklamáltak, két sárga lappal jöttek ki a dologból.

A második félidőben is a hazaiaké volt a kezdeményezés, Messi előbb remek szóló végén hajszállal emelt a különben is lesen álló Gudjohnsen feje fölé, majd Deco zseniális kiugratása után már nem hibázott az argentin és az 57. percben közelről kilőtte a jobb alsót.

A Barcelona a folytatásban az Espanyol térfelén tartotta a labdát, bár játékával veszélyt már nem nagyon jelentett. Előnye tudatában kicsit rá is ült az eredményre. A vendégeknek viszont felvillanásokra sem futotta, így a 86. percben Eto’o akár a mérkőzést is eldönthette volna, ha ajtó-ablak helyzetét nem passzolja a kifutó Kameni lábába.

A feketeleves a 90. percben jött, amikor Tamudo kapott a leshatáron egy jó ütemű kiugratást – Oleguer ragadt be a hazai védelem túloldalán -, majd halálbiztosan értékesítette a lehetőséget.

Mivel a három bajnokaspiráns döntetlent játszott, az élmezőnyben semmi nem változott. A Barcának így viszont már kevés a kötelező győzelmet hoznia zárásként a címvédéshez a kiesett Tarragona otthonában, a Real botlására is zükségük van a gránátvörös-kékeknek.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

37. FORDULÓ:
Barcelona – Espanyol 2-2 (Messi 43, 57., ill. Tamudo 30., 90.)
Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik