Gálamérkőzés: nyolcat rúgott a Real Madrid a Békecsapatnak

Vágólapra másolva!
2007.06.20. 09:57
Címkék
A vasárnap spanyol bajnoki címet nyert Real Madrid labdarúgó-csapat Tel Avivban gálamérkőzésen, 25.000 néző előtt 8-0-ra verte az izraeli és palesztin futballistákból álló Békecsapatot. A mérkőzésen már nem lépett pályára a királyiakat elhagyni készülő két galaktikus, a török Fenerbahcéhoz távozó brazil védő, Roberto Carlos, valamint az amerikai Los Angeles Galaxyba szerződő angol középpályás, David Bekcham.
Reuters
Reuters

Rajtuk kívül csak a hétvégi, utolsó bajnokin kisebb sérülést szenvedő gólkirály, a holland Ruud van Nistelrooy, illetve a világbajnok olasz védő, Fabio Cannavaro hiányzott, a társak azonban kivétel nélkül stoplist húztak.

A 29. percig jól tartotta magát a Békecsapat, akkor azonban Guti betalált: a középpályás a szünetig még további két gólt szerzett.

A Realban a második játékészben már leginkább a cseresor kapott lehetőséget, akik igazán odatették magukat az egyre jobban fáradó, eleve esélytelennek tetsző Békecsapat ellen. Guti negyedik találatát is megszerezte, Raúl is feliratkozott az eredményjelzőre, a csereként beszálló Negredo pedig mesterhármassal hívta fel magára a figyelmet.

A Békecsapat előszeretettel játszik spanyol ellenfelekkel, 2006 decemberének végén a Sevillában az andalúz válogatott ellen játszhattak és szenvedtek 3-1-s vereséget, míg bő egy évvel korábban, 2005 novemberének végén az akkor éppen 106. születésnapját ünneplő FC Barcelona látta vendégül az alkalmi egyletet és győzte le 2-1-re.

BÉKECSAPAT - REAL MADRID 0-8
Tel Aviv, Ramat Gan-stadion, 25 ezer néző, vezette: Ben-Hamo.
BÉKECSAPAT: Awat - Abu-Aliya, Harazi, Assi Domb, Yoav Zin - Abbas Suan, Samir Kachla, Benayoun, Abu-Kharb - Idan Tal, Balili. CSERÉK: Al Haz, Asoulin, Rosso, Elimelech, Abu-Shama, Afek, Halaha, Abu-Ksheik, Dego, Ayash, Al-Hadad, Al-Soueti, Youseff, Abu Khattar, Salach, Rabach, Abu Salah, Ganaim
REAL MADRID: Iker Casillas - Míchel Salgado, Sergio Ramos, Iván Helguera, Cicinho - Granero, Emerson, Guti, Nieto - Higuaín, Raúl. CSERÉK: Adán, Agus, Sergio Sánchez, Negredo, De la Red, Javi García, Adrián
Gólszerzők: Guti (29., 34., 44., 64.), Raúl (47.), Negredo (62., 74. 89.)
Legfrissebb hírek

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
15 perce

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
24 perce

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
32 perce

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
34 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
48 perce

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
56 perce

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
59 perce

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik