Ramón Calderón elnöknek egyáltalán nem hiányzik Fabio Capello

Vágólapra másolva!
2008.02.22. 13:23
Ramón Calderón elnök szerint a bajnoki címet a játékosok nyerték meg a Real Madridnak, nem pedig az azóta menesztett edző, Fabio Capello – erről a sportvezető a „20 minutos” című internetes honlap olvasóinak beszélt. Calderón úgy véli, Bernd Schuster alatt sokkal szebb futballt játszik a madridi csapat.
Ramón Calderón
Ramón Calderón
Ramón Calderón
Ramón Calderón
Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke úgy véli, csapata megnyerheti mind a bajnokságot, mind a BL-t, a sportvezető a „20 minutos” című honlapon válaszolt az olvasók kérdéseire.

Természetesen felmerült a nyári edzőváltás is, Calderón pedig határozottan leszögezte: neki egyáltalán nem hiányzik Fabio Capello. Bernd Schusterrel, a jelenlegi mesterrel sokkal elégedettebb, ugyanis az ő irányítása alatt jobb futballt játszik a csapat.

Sőt, Calderón hozzátette, hogy Capello vajmi keveset tett hozzá a bajnoki címhez, a ligaelsőség egyértelműen a játékosok érdeme.

Az elnök kifejtette, sokkal jobbnak tartja saját csapatát, mint a Barcelonát, elégedett a kerettel is, úgyhogy a következő nyáron nagyon kevés változás várható a játékosnévsorban.

A bajnoki címvédő Real Madrid együttese vasárnap a Getafe együttesével csap össze a Santiago Bernabeu Stadionban.
Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
13 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik