Primera División: Vadócz menedzsere cáfolja a pamplonai szerződést

MTI MTIMTI MTI
2008.08.11. 23:01
Vadócz Krisztián menedzsere cáfolta azt az információt, amely a spanyol élvonalbeli Osasuna honlapján jelent meg és a NEC Nijmegen magyar válogatott labdarúgójának leigazolásáról számolt be.
Kövesdi Viktor, a futballista ügyeit intéző Careers Management Group (CMG) társtulajdonosa azzal a kéréssel kereste meg az MTI-t, hogy szeretné pontosítani a Vadóczról Spanyolországban megjelent hírt.„Krisztián ügyében hetek óta folynak az egyeztetések, sokáig úgy tűnt, hogy a két klub nem állapodik meg egymással, míg végül sikerült egyezségre jutniuk a vételárban, ami valóban 950 ezer euró, ahogyan ez az Osasuna honlapján megjelent" - mondta Kövesdi. "Az összeg kifizetésének ütemezésében viszont egyelőre távol van egymástól a két egyesület álláspontja, ezért nem lehet tudni, hogy létrejön-e a megállapodás. Ezért Krisztián még el sem utazott Spanyolországba és nem tárgyalt az Osasuna képviselőivel, nem tudjuk, erre mikor kerülhet sor."Az Osasuna honlapja tényként számolt be arról, hogy a 23 éves védekező középpályás négy évre kötelezte el magát új klubjához.
Legfrissebb hírek

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 21:35

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 11:03

Megszenvedett az Osasuna ellen, de nyert és már vasárnap bajnok lehet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.02. 22:53

Legyőzte, ezzel megelőzte az Osasunát az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
2026.04.21. 21:00

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
2026.04.12. 20:30

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2026.03.21. 23:05