Villarreal: Robert Pires elhagyná a „sárga tengeralattjárót”

Vágólapra másolva!
2009.01.23. 01:31
Címkék
A francia Robert Pires minden bizonnyal nem újítja meg a Villarrealnál nyáron lejáró szerződését. A 35 éves világ- és Európa-bajnok középpályás 2006 nyarán hat Arsenalnál töltött év után igazolt a Villarrealba, és eddig 66 mérkőzésen 8 gólt szerzett.
Piresszel eddig a spanyol klub vezetői még nem tárgyaltak a folytatásról, ám a játékos úgy nyilatkozott, semmiképp nem akar a klubnál maradni, noha jól érzi magát a csapatnál.„Nem aggódom, megértem a klub vezetőit, és én sem sietek. Azt gondolom, hogy nem szeretnék hosszabbítani” – jelentette ki Pires a Marca című spanyol sportlapnak.A játékos két éve, klubváltásakor még úgy nyilatkozott, hogy pályafutását az Arsenalban szeretné befejezni, ám a francia középpályás a maga 35 évével szinte biztosan nem fér bele Arsene Wenger elképzeléseibe – már ha Pires egyáltalán fenntartja még korábbi kijelentését.
Legfrissebb hírek

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
2 perce

Férfi vízilabda Eb: a szerbek világsztárja a mieink ellen térhet vissza

Vízilabda
19 perce

Miljan Krpics új szerepkörben bizonyíthat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
28 perce

Horvátország 11 góllal nyert Grúzia ellen a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
41 perce

Keresztes Krisztiánt több országból is hívják

Légiósok
54 perce

Férfi kosár Ek: Bécsben rekedt a Falco

Kosárlabda
57 perce

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
1 órája

A Veszprém átlövője az utazás előtt kikerült a franciák Eb-keretéből

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik