Real Madrid: Huntelaar boldogtalan, de nem akar távozni a klubtól

Vágólapra másolva!
2009.02.10. 11:03
Címkék
Ügynöke szerint Klaas-Jan Huntelaar nem akar elmenni a Real Madridtól, hanem sikerekre vágyik a spanyol királyi gárdával. A holland támadó képviselője a Marca című madridi sportnapilapnak nyilatkozott így hétfőn válaszul azokra a hírekre, hogy Huntelaar gyorsan megbánta Spanyolországba igazolását, és máris odébbállna.
Arnold Oosterveer az újságnak azt mondta, hogy védence soha semmi ilyesfélét nem mondott, bár kétségtelenül kevesli az eddig kapott játéklehetőséget.„Huntelaar kissé boldogtalannak érzi magát, mert futballozni akar, ám ezt a Real Madrid játékosaként szeretné tenni” – fogalmazott az ügynök.A 25 éves holland elvágyódásáról azután röppent fel a pletyka, hogy Juande Ramos, a Real Madrid vezetőedzője nem őt, hanem a francia Lassana Diarrát jelölte az újonnan szerződtetett légiósok közül a Bajnokok Ligájában szerepeltetendő labdarúgók keretébe.
Legfrissebb hírek

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
23 perce

Galló Vilmos gólt ütött, gólpasszt adott a finn jégkorongligában

Jégkorong
25 perce

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
1 órája

A DVTK-nak nem volt esélye a Zaragoza ellen a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
1 órája

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
1 órája

Férfi röpi: venezuelai válogatott center érkezett Kaposvárra

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik