Samuel Eto’o a Milanra cserélheti a klubot, amelynél csak „dolgozik”

Vágólapra másolva!
2009.02.18. 11:37
Címkék
A Gazzetta dello Sport olasz napilap információi szerint Samuel Eto’o, a Barcelona támadójának ügynöke Olaszországba utazott, és a Milan vezetőivel tárgyal. Korábban a kameruni csatár úgy nyilatkozott, hogy a spanyol klub csak a munkahelye, és már döntött jövőjéről, ám azt nem árulta el, hogy melyik együttesben folytatja.
Eto’o jövője egyre inkább kérdéses a Barcelonánál
Fotó: Reuters
Eto’o jövője egyre inkább kérdéses a Barcelonánál
Eto’o jövője egyre inkább kérdéses a Barcelonánál
Fotó: Reuters
Eto’o jövője egyre inkább kérdéses a Barcelonánál

Úgy tűnik, a Barcelona elveszítheti legeredményesebb támadóját, Samuel Eto’ót. Legalábbis a Gazzetta dello Sport olasz napilap értesülései szerint a kameruni csatár ügynöke a Milan vezetőivel tárgyal a játékos szerződtetéséről.

Már napok óta sejteni lehet, hogy valami nem stimmel a katalán klub és Eto’o kapcsolatában, mivel a támadó úgy nyilatkozott, hogy neki csak munkát jelent a Barcelonában futballozni.

Ráadásul az eddigi 22 bajnoki mérkőzésen 23 gólt szerző csatár rendkívül titokzatosan azt is hozzátette: „már döntöttem a jövőmről, ám egyelőre nem árulok el semmilyen részletet”.

Eto’o 2010-ben lejáró szerződését már megpróbálta meghosszabbítani a Barcelona, ám a kameruni játékos nem fogadta el a katalán klub ajánlatát, mivel a csapat nem kínált akkora összeget a csatárnak, mint amennyit Lionel Messi kap.

A Gazzetta értesülései szerint Eto’o ügynöke, Josep María Mesalles – aki elárulta, hogy ügyfele távozni akar a Barcától – és a Milan megpróbálta titokban tartani, hogy tárgyalnak, hiszen az UEFA szabályai szerint ezt nem tehetnék meg, mert a támadó szerződése csak a következő idény végén jár le.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság

Minden más foci
19 perce

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
20 perce

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
21 perce

MESTER – csupa nagybetűvel – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
30 perce

Ítélet nincs – Malonyai Péter jegyzete

Úszás
48 perce

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
55 perce

Kézilabda: Vámos Petra hat gólja ellenére a Metz kikapott a rangadón – körkép

Kézilabda
1 órája

Két kulcsjátékossal szerződést hosszabbított az NB II-es Vasas

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik