Barca: Messit kár csábítgatni, karrierje végéig a Camp Nouban maradna

2009.03.07. 01:23
Tegnap látott napvilágot az angol sajtóban a Manchester City egyik képviselőjének kijelentése, mely szerint 100 millió eurós szerződést készítenek elő Lionel Messi számára.
A Barcelona argentin támadója azonban a lehető leghamarabb elhatárolódott a megkereséstől, így Kaká után ő sem költözik a City of Manchester Stadionba.„Ha csak rajtam múlik, életem végéig maradok a Barcelonánál, és semelyik más csapat sem tud meggyőzni arról, hogy elszerződjek innen” – szögezte le az argentin válogatott támadó a Público című napilapnak adott interjújában, majd hozzátette: „Ezek a hírek csak találgatások, pletykák.”Messi beszélt az előttük álló feladatokról is, és prioritásnak jelölte meg az általa a legkeményebb sorozatnak tartott Bajnokok Ligáját, amelyben természetesen a végső győzelem a célja a katalán együttesnek. A Barca a nyolcaddöntő első mérkőzésén Lyonban 1–1-es döntetlent ért el, így a jövő héten hazai pályán juthat be a negyeddöntőbe, ha legyőzi a francia együttest (bár a 0–0 is jó a katalánoknak).
Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16

Visszatekintés: Messi legfontosabb mérföldkövei a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 07:50

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19