A Barcelona legutóbb éppen egy hónappal ezelőtt nyertek bajnoki mérkőzést, akkor a Gijónt verték meg 3–1-re, azóta egy döntetlen és két vereség volt a mérlegük. Szombat este aztán az Athletic Bilbao látogatott a Camp Nouba, és a katalánok már az első félidőben megnyerték a találkozót. A 2–0-ra végződő meccs után Pep Guardiola vezetőedző először a szurkolóknak mondott köszönetet.

Fotó: Reuters
Győzelemre vezette csapatát

Fotó: Reuters
Győzelemre vezette csapatát
Ez azt jelenti, hogy újra kell építenie csapata védelmét: Eric Abidal még mindig sérült, így a középső Marquez, Pique páros bal oldalán Sylvinho maradt az egyetlen bevethető lehetőség, míg a jobb oldalon Dani Alves kaphat lehetőséget.
Guardiola a Bilbao elleni találkozót követően még nem érintette a védelem kérdését, ellenben roppant hálás volt annak a 75 074 szurkolónak, aki kilátogatott a találkozóra.
„A drukkerek tudják, hogy keményen dolgozunk, hogy kimásszunk a hullámvölgyből, és végig türelmesek voltak velünk szemben, amikor gyengébben ment a játék. Szeretném nekik megköszönni a támogatást” – kezdte a szakember, aki gyorsan igyekezett is lehűteni a kedélyeket.
„Fogunk mi még veszíteni, úgyhogy fölösleges volna a sikerünket túlértékelni. Nyertünk, ami jó dolog, de ez is csak egy győzelem volt egyszerű bajnokin. Nyugodtabbak lehetünk, mert győztünk, és hat pont az előnyünk, ám a helyén kell kezelni az eredményt” – fogalmazott Pep Guardiola.
A mérkőzés legjobbja Andrés Iniesta volt – legalábbis a közönség véleménye szerint, hiszen ő kapta a legnagyobb tapsot a találkozó végén, így rá külön kitért a Barcelona vezetőedzője. „Iniesta egyszerűen fantasztikus játékos, zseniális, számomra pótolhatatlan” – jelentette ki a tizenegyest kiharcoló, valamint kapufát lövő középpályásról a Guardiola.
A 38 éves szakember elárulta azt is, hogy érzése szerint Samuel Eto’o a Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerdán gólt fog szerezni – szombat este ez nem sikerült neki. A kameruni bevallotta a mérkőzés után, hogy nem az ő napja volt.
„Órákon keresztül próbálkozhattam volna a góllövéssel, akkor sem jártam volna sikerrel. Ez ilyen nap volt. Annak örülök a leginkább, hogy hosszú idő után végre ismét nyert a csapat” – mondta Eto’o.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





