A katalánok megegyeztek az Interrel Maxwell átigazolásáról

Vágólapra másolva!
2009.07.15. 23:12
Címkék
Úgy tűnik, Sylvinho távozása után sem marad brazil balhátvéd nélkül a Barcelona. A katalán klub ugyanis megegyezett az Interrel a brazil Maxwell leigazolásáról, aki 4.5 millió euróért cserébe válthat klubot, ha megegyezik a gránátvörös-kékekkel.
Maxwell gránátvörös-kékre cserélheti a fekete-kék mezt
Fotó: Action Images
Maxwell gránátvörös-kékre cserélheti a fekete-kék mezt
Maxwell gránátvörös-kékre cserélheti a fekete-kék mezt
Fotó: Action Images
Maxwell gránátvörös-kékre cserélheti a fekete-kék mezt

A Barcelona a hivatalos honlapján tette közzé a hírt, miszerint megállapodott egymással a két klub, így már csak Maxwellel kell megegyezésre jutniuk a katalánoknak. A közlemény szerint 4.5 millió eurót fizetnek az olasz klubnak, de ez az összeg a későbbiekben 5 millió euróra emelkedhet.

A Barca a nyáron megvált Sylvinhótól, így Éric Abidal mellé mindenképpen szerezniük kellett még egy bal oldali védőt. Maxwell valószínűleg nem zárkózik el a klubváltástól, mivel a legutóbbi szezonban a fiatal Davide Santon berobbanásával elvesztette a helyét az Interben, amelybe 2006-ban igazolt az Ajaxtól.

A fekete-kékekkel három bajnoki címet gyűjtött be, de lehetett sejteni, hogy José Mourinho nem számol vele a következő idényben sem, így várható volt, hogy ő lesz a milánóiak egyik távozója.

A 27 éves Maxwell a Cruzeiróban nevelkedett, de már 20 évesen leigazolta őt az Ajax, amelynek színeiben négy szezont húzott le, mielőtt az Interbe igazolt. Technikás, a támadásokat jól segítő játékos, aki ha kell, középpályásként is megállja a helyét.
Legfrissebb hírek

Fucsovics Márton szettveszteség nélkül jutott a második körbe az Australian Openen

Tenisz
19 perce

NHL: mesterhármas Zibanejadtól és Szvecsnyikovtól

Amerikai sportok
37 perce

Fekete Gergő: Nekünk kell diktálnunk a tempót

Vízilabda
37 perce

Az NB II-es Budafoknál folytatja a korábbi U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
50 perce

Bodó Richárd csak úgy tud bizonyítani, ha a pályán van

Kézilabda
1 órája

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
1 órája

„Bármi megtörténhet Rinderknech ellen” – interjú Marozsán Fábiánnal

Tenisz
1 órája

NBA: kikapott Portlandben a Lakers; 39 pont Wembanyamától

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik