Pellegrini: Csak egy csapat volt a pályán

2010.01.17. 12:45
null
A Real Madrid játékosai hiába próbálkoztak, csalódást keltő eredményt értek el (Fotó: Reuters)
Címkék
Jó napot zárt szombaton a Barcelona, mivel nemcsak annak örülhetett, hogy 4–0-ra legyőzte a Sevillát, hanem a Real Madrid Bilbaótól elszenvedett vereségével ötpontosra növelte előnyét a bajnokságban. A két együttes vezetőedzője, Josep Guardiola és Manuel Pellegrini azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget a különbségnek, mivel még sok meccs van hátra az idényből. Sergio Ramos szerint azonban ezek a pontok döntik el a bajnoki cím sorsát.

Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője csapata Bilbaótól elszenvedett 1–0-s veresége után elmondta, győzelmet érdemelt volna csapata, ha pontosabban játszik, és nem aggódik a Barcelona ötpontos előnye miatt.

 AZ NSO AJÁNLJA: PRIMERA DIVISIÓN
Fordulóról fordulóra
A bajnokság állása
Bajnokok
Kupagyőztesek
Szurkolói szoftver

„Nem játszottunk elég precízen, hogy megnyerjük a mérkőzést. Öt vagy hat hatalmas helyzetet puskáztunk el, és jobb eredményt érhettünk volna el. Gyakorlatilag csak egy csapat volt a pályán, de több szerencsére és nagyobb precizitásra van szükség a sikerhez. Természetesen valamit nem csináltunk jól, mivel veszítettünk. A Bilbao élt a lehetőségével. A Barcelona ötpontos előnye még nem jelent semmit, sok mérkőzés van még hátra a bajnokságban. Hatvan pontot lehet még szerezni, így még semmi sem dőlt el" – mondta Pellegrini.

Sergio Ramos, a „királyi gárda" védője nem értett egyet teljesen edzőjével, mivel a futballista szerint a szombatihoz hasonlóan elveszített pontok nagyban befolyásolhatják a csapat eredményét a végelszámolásnál.

LAPORTA DÖNTÉST VÁR GUARDIOLÁTÓL
Joan Laporta, a Barcelona elnöke azt szeretné, hogy még húsvét előtt eldőljön, hogy Josep Guardiola meghosszabbítja-e az idény végén lejáró szerződését.

A klubvezető megtartaná a 2009-ben mindent megnyerő szakembert, de a brit News of the World értesülései szerint a Manchester United felvette a kapcsolatot Guardiolával, akit Sir Alex Ferguson utódjának szeretnének megszerezni.

A lap úgy tudja, hogy a katalán szakember egy ideig Ferguson segítőjeként dolgozna, majd a skót tréner visszavonulásakor átvenné a „vörös ördögök" irányítását.

„Egy kis szerencsére lett volna szükségünk, hogy nyerjünk. A Bilbao edzője, Caparrós nagyszerű szakember, nagy hatással van a bírókra és a szurkolókra is. Elégedetten gratulálhatott a csapatának. Nekünk viszont tanulnunk kell ezekből a hibákból, mivel az ilyen meccseken elveszített pontok döntik el a bajnokságot" – mondta Sergio Ramos.

A Barcelona a Sevillát ütötte ki 4–0-ra szombaton, és a „királyi gárda" vereségével már biztosan őszi első, mert ötpontos előnyre tett szert. Josep Guardiola, a katalánok vezetőedzője szerint azonban ez nem jelent semmit, mivel szerinte az utolsó három-négy fordulóban dől el a bajnokság.

„Először is gratulálok a csapatomnak. Nagyon elégedettek vagyunk, mert a Sevilla elleni kupabúcsú után nem tudtuk, hogy sikerül majd ez a találkozó. Az első félidőben – lehet, hogy a Real Madrid eredménye miatt – kapkodva játszottunk, de az első gól után uraltuk a meccset. Jól haladunk, és ha megnyerjük a következő meccsünket, negyvenkilenc ponttal zárjuk az őszi idényt, ami nagyszerű. Mindenesetre nem sokat jelent, hogy mi vagyunk az őszi bajnokok, mivel még húsz bajnoki van hátra. Biztos vagyok benne, hogy a bajnoki cím az utolsó három-négy fordulóban dől el" – mondta Guardiola.

Legfrissebb hírek

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
6 perce

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
22 perce

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
39 perce

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
1 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
1 órája

Levette az aranylabdás Oleg Blohint – nekrológ Martos Győzőről

Magyar válogatott
1 órája

Olasz Kupa: elherdálta kétgólos előnyét, mégis simán továbbjutott a Palermo

Olasz labdarúgás
1 órája

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
1 órája