Újabb egy évig marad a sikerkovács

2010.01.20. 13:57
null
Guardiolának egyelőre nem kell új állás után néznie (Fotó: Action Images – archív)
Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője egy évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését – ezt a katalán klub kora délutáni sajtótájékoztatóján jelentették be.  

Az elmúlt napokban egyre több találgatást lehetett hallani Josep Guardiola jövőjével kapcsolatban, de a Barcelona hamar eloszlatta a kételyeket: a katalán klub szerda kora délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő szezonban is Guardiola marad a csapat edzője.

„Tegnap este leültünk beszélgetni, és Guardiola kijelentette, hogy még legalább egy évig maradni szeretne" – mondta a sajtótájékoztatón Joan Laporta, a Barcelona elnöke. A sportvezető azt is hozzátette, hogy a spanyol szakember az új elnökválasztás után, július 1-jén írja alá új szerződését.

A 39 éves vezetőedző 2008-ban vette át a katalánok irányítását, és az elmúlt szezonban minden lehetséges sorozatban az élen végzett csapatával, a spanyol bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is elhódította (ezeken a trófeákon kívül megnyerte a Király-kupát, a spanyol Szuperkupát, az európai Szuperkupát, illetve decemberben a klubvilágbajnokságot is).

Guardiola szerződése a mostani idény végén, júniusban járt volna le – a vezetőség pedig úgy döntött, még egy évre magához köti a szakembert, akinek neve a Barcelonával elért fantasztikus szezonja után több csapatnál is szóba került.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51