Marseille: a francia bajnok a kétszeres aranycipős Forlánnal erősítene

MTI MTIMTI MTI
2010.06.02. 16:33
Címkék
Spanyol lapértesülés szerint az Olympique Marseille szívesen szerződtetné Diego Forlánt, az Atlético Madrid gólerős támadóját.
Az AS című újság úgy tudja, hogy a dél-francia klub akár 25 millió eurót is fizetne az uruguayi válogatott játékosért. Elsősorban Didier Deschamps vezetőedző szorgalmazza a 31 éves csatár megszerzését, ugyanis egy „született gólvágóval” szeretné megerősíteni bajnoki aranyérmes csapatának támadó alakzatát, hogy a következő idényben a hazai bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is eredményes legyen. Forlán 28 találatot jegyzett az elmúlt szezonban, ezek közül kettőt a Fulham elleni Európa Liga-döntőben, amellyel együttese megnyerte a sorozatot. Az AS szerint a támadó kivásárlási ára ugyan papíron 36 millió euró, de mivel az Atlético a következő szezonban sem szerepelhet a BL-ben, a spanyol klubnál érdeklődéssel vették a francia ajánlatot. A gondot inkább Forlán fizetési igénye jelentheti, a csatár ugyanis jelenlegi bére emelése nélkül nem váltana klubot, az OM-ben viszont maximum évi 4.5 millió eurót ajánlanának neki, éppen annyit, amennyit most tehet zsebre.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
3 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
4 órája