Khedira lesz a Real-történelem hetedik német légiósa

2010.07.30. 12:45
null
Khedira útja Madridba vezet: a Stuttgart elvesztette egyik kulcsemberét (Fotó: Action Images, archív)
A VfB Stuttgart labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: megegyezett a Real Madriddal német válogatott középpályása, Sami Khedira átigazolásáról.

Khedira a kötelező sportorvosi vizsgálaton esik át, szerződését ezt követően írja alá. A Stuttgart nem közölte az átigazolás részleteit.

„Valódi vezér volt a pályán, így természetesen nagyon nehezen mondtunk le róla. De megértjük, hogy Sami ki akarja teljesíteni a karrierjét a Realnál. Sok sikert kívánunk neki Madridban" – búcsúztatta a dél-afrikai világbajnokság egyik felfedezettjét Fredi Bobic, a VfB sportigazgatója.

„A hír igaz, a két egyesület mindenben megegyezett" – mondta Oliver Schraft, a Stuttgart sajtófőnöke.

A Sport1.de értesülései szerint a Stuttgart 13 és 14 millió euró közti összeget kap egyik legjobbjáért – a Real eredetileg tízmilliót akart adni Khediráért. A 23 éves, vb-bronzérmes védekező középpályás egész felnőtt karrierjét a Stuttgartnál töltötte – most új kihívás vár rá.

Khedira a Real Madrid történelmének hetedik német játékosa lesz Günter Netzer, Paul Breitner, Bernd Schuster, Ulrich Stielike, Bodo Illgner és Christoph Metzelder után.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08