Real Madrid: Mourinho csak 2012-től vár nagy eredményeket

Vágólapra másolva!
2010.08.01. 15:55
A Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzője, José Mourinho szerint idő kell neki és csapatának az összeszokásra, ezért csak 2012-ben várhatók nagy madridi sikerek, mint ahogy előző csapatainál is csak a második szezonjától volt igazán sikeres.
Mourinho, aki a Portóval, a Chelsea-vel és az Interrel is bajnoki címet szerzett, elmondta: csapatainál az első szezonjában sosem tudott nagy eredményt elérni.

„Szükség van arra, hogy összeszokjunk, általában csak a második szezontól találom meg a megfelelő rendszert és játékfilozófiát" – mondta az Interrel Bajnokok Ligáját is nyerő portugál tréner, aki négyéves szerződést kötött a Real Madriddal.

„Mindig mondtam, hogy a csapataim csak a második náluk töltött szezonomtól értek el igazán jó eredményeket. De mindegyik nyert valamit az első évben is. Remélem, így lesz ez a Reallal is" – nyilatkozta Mourinho, aki éppen Los Angelesben van csapatával, ahol felkészülési tornán szerepelnek.

A portugál vezetőedző azt is elismerte, nem értékelte megfelelően néhány játékosát az elmúlt évek folyamán: „Voltak játékosaim, akik sokkal jobban teljesítettek, mint azt előre vártam, de persze fordítottja is előfordult."

Legfrissebb hírek

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13
Ezek is érdekelhetik