Mourinhónak Figo után Zidane lehet a „talizmánja”

2010.10.11. 13:47
null
Mourinho az Internél Figót ültette maga mellé (Fotó: Action Images – archív)
José Mourinho egy franciaországi televíziós műsorban elmondta, azt szeretné, ha a Real Madrid tanácsadójaként dolgozó Zinedine Zidane mellette vállalna feladatokat. A portugál szakember úgy véli, a blancók vezetői nem, csak a sajtó gyakorol nyomást a csapatra.

José Mourinho új feladatokat szán Zinedine Zidane-nak: a portugál tréner nem segédedzőként szeretné alkalmazni a korábbi francia futballistát, de örülne, ha Zizou mellette ülne a kispadon a fontos meccseken.

„Azt szeretném, hogy Zidane egy kicsit közelebb legyen hozzám, és távolabb legyen a klubelnöktől. Nem hiszem, hogy Zidane vissza szeretne térni a pályára vezetőedzőként, vagy egy tréner segítőjeként. De az általam a Realnál tervezett struktúrában fontos szerepe van, amelyben közelebb lenne hozzám" – mondta Mourinho a TF1 francia csatorna műsorában, aki az eddigi madridi tapasztalatairól is beszélt.

AZ INTERNÉL BEJÖTT
José Mourinho nem először ültetne egy nemrég visszavonult játékost maga mellé a kispadra: a legutóbbi szezonban az Internél honfitársa, Luís Figo mellette foglalt helyet a Camp Nouban a Barcelona elleni visszavágón az elődöntőben, majd a madridi fináléban is, amelyet megnyertek a fekete-kékek.

„A legfőbb tervem a stabilitás megteremtése a Realnál, mivel a klub állandóan edzőt váltott az utóbbi években. A vezetők részéről nincs rajtam nyomás a Bajnokok Ligája megnyerésére, csak a sajtó oldaláról. Minden nap érzem a hihetetlen nyomást a sajtó részéről. A bajnokságban a Barcelona a referencia a számunkra. Tudjuk, hogy a következő év elején az egyikünk az első, a másik pedig a második helyen áll majd" – jelentette ki a szakember.

Mourinhót Cristiano Ronaldo és Karim Benzema szerepéről is megkérdezték, és a mester elmondta, a francia támadónak még sokat kell fejlődnie, hogy a legjobbak közé kerülhessen.

„Soha nem mondhatom azt, hogy egy játékosom érinthetetlen, de van néhány olyan futballistám, aki – az edzésmunkája és a hozzáállás miatt – érinthetetlen a csapaton belül. Cristiano érinthetetlen, és szerencsémre sok olyan játékosom van, aki érinthetetlenné válhat" – mondta Mourinho.

„Benzema még nem érinthetetlen, de azzá válhat. Egy kissé hiányzik belőle a gyilkos ösztön. Karim nem tud mindig jó fiú lenni. Mindenesetre azt gondolom, hogy Benzema fanatsztikus helyzetben van. Blanc-nal barátok vagyunk, és emiatt állandó kapcsolatban vagyunk. Blanc, Benzema és én olyan klikket alkothatunk, amelyre Karimnak szüksége van, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket" – tette hozzá a portugál, aki azt is elárulta, ha szavaznia kellene, hogy ki volt a legutóbbi szezon legjobb edzője, akkor magára voksolna.

A blancók mestere végig franciául beszélgetett az őt faggató műsorvezetővel, és az interjú végén megígérte, hogy ha egy nap francia csapatot irányít, akkor jobban beszéli majd a nyelvet.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18