La Liga: állami kezdeményezésre fenyíthetik meg Mourinhót

2010.11.19. 14:10
A sportbeli erőszak felszámolásáért küzdő spanyol állami bizottság azt szorgalmazza, hogy büntessék meg José Mourinhót, a Real Madrid, valamint Manuel Preciadót, a Sporting Gijón szakvezetőjét a csapataik múlt heti spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzését kísérő szópárbaj miatt.

A sporton belüli erőszak ellen harcoló állami bizottság (teljes nevén La Comisión Permanente de la Comisión Estatal contra la Violencia, el Racismo, la Xenofobia y la Intolerancia en el Deporte) úgy ítéli meg, hogy a szópárbaj „szélsőségesen elmérgesíthette volna a mérkőzés légkörét", ezért arra kérte a Spanyol Labdarúgó-szövetséget, hogy hozzon „megfelelő" fegyelmi intézkedést.

„A bizottság úgy véli, feltétlenül szükséges megakadályozni, hogy a jövőben hasonló helyzetek alakuljanak ki" – olvasható a javaslat indoklása a szervezet pénteki közleményében.

Mint emlékezetes, Mourinho – aki amúgy a Gijón ellen megnyert meccsen (1–0) a játékvezető megsértéséért korábban kiszabott eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra – azzal vádolta meg kollégája csapatát, hogy néhány héttel ezelőtt nem tett meg mindent a Barcelona legyőzéséért. Erre Preciado úgy reagált: ha Mourinho valóban ezt gondolja, akkor megvetést érdemlő, rossz kolléga.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 12:06
Ezek is érdekelhetik